Egy területen súlyos lemaradásban az Egyesült Államok Kínához képest: nehéz lesz így háborúzni a nagy riválissal
Globál

Egy területen súlyos lemaradásban az Egyesült Államok Kínához képest: nehéz lesz így háborúzni a nagy riválissal

Portfolio
A londoni Benchmark Mineral Intelligence ásványkincs-kutató és árképző cég szerint a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) kobaltjának nagy része kínai bányavállalatok kezére került. Ez a tény nehéz helyzetbe sodorja az Egyesült Államokat, ha a keleti nagyhatalommal kezdene vámháborúba.

Az elmúlt években egyre súlyosabbá váló globális versenyfutás hatására az amerikai döntéshozók folyamatosan alkotják meg azokat az intézkedéseket, amelyekkel meg lehetne szorongatni Pekinget. A jelenleg is zajló amerikai elnökválasztási kampányban is az egyik legfontosabb témát az szolgáltatja, hogy az elnökjelöltek szinte egymást túllicitálva beszélnek arról, hogy megválasztásuk esetén hogyan szankcionálnák Pekinget.

Az elképzelésnek azonban vannak komoly sarokpontjai, többek között ilyen az akkumulátorgyártásban megkerülhetetlen kobalt kérdése.

A nyersanyagban gazdag KDK adja a világ kitermelésének 74 százalékát, ennek pedig közel kétharmada már kínai kézen van. Mindez azt jelenti, hogy a készülő szankciók esetén az Egyesült Államok saját magát is nehéz helyzetbe sodorhatja. Joe Biden még 2022 augusztusában írta alá az Inflációcsökkentő Törvényt (IRA), amelynek külföldi érdekeltségi záradéka (FEOC) szerint a kobalt is „nagy kockázatúnak számít”. A tanulmány szerint a globális kitermelés közel 60 százalékát érintené a besorolás, ez pedig akár az amerikai ipari fejlődésre is hatást gyakorolhat, különösen egy vámháború esetén. A záradék a Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea tulajdonában lévő, ellenőrzése alatt álló vagy a joghatósága alá tartozó egységeket foglalja magába.

Címlapkép forrása: The International Institute for Environment and Development via Wikimedia Commons

Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Opening event for the project EUYOU – 1st BRUXINFO Day
2024. november 8.
Digital Transformation 2024
2024. november 14.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
REUTERS-Gáza-légicsapás-izrael-izrael-Hamasz-háború2