Lezajlottak a választások Japánban, megszületett az eredmény
Globál

Lezajlottak a választások Japánban, megszületett az eredmény

Portfolio
A japán kormánykoalíció elvesztette parlamenti többségét a vasárnapi országos választásokon, ami bizonytalanságot okozott a következő kormány összetételét és a világ negyedik legnagyobb gazdaságának kilátásait illetően. A választási eredmények alapján a koalíció 209 képviselői helyet szerzett a parlament alsóházában, ami jelentős csökkenést jelent a korábbi 279 mandátumhoz képest.

Shigeru Ishiba miniszterelnök Liberális Demokrata Pártja (LDP) és a kisebbik koalíciós partner, a Komeito együttesen nem érte el a többséghez szükséges 233 mandátumot. Ez a koalíció legrosszabb választási eredménye azóta, hogy 2009-ben rövid időre elvesztette a hatalmat. "Ez a választás nagyon nehéz volt számunkra" - nyilatkozta a láthatóan elkeseredett Ishiba a TV Tokyo televíziónak.

Az este legnagyobb nyertese a fő ellenzéki Japán Alkotmányos Demokratikus Pártja (CDPJ) lett, amely 143 mandátumot szerzett, jelentősen növelve korábbi 98 fős képviselői létszámát. A választók láthatóan megbüntették Ishiba pártját egy közelmúltbeli finanszírozási botrány és az infláció miatt.

Az eredmény arra kényszerítheti a pártokat, hogy megállapodjanak a hatalom megosztásáról, ami politikai instabilitást hozhat

egy olyan időszakban, amikor az országnak gazdasági kihívásokkal és a kelet-ázsiai feszült biztonsági helyzettel kell szembenéznie.

Yoshihiko Noda, a CDPJ vezetője optimistán nyilatkozott a jövőről: "Ez nem a vég, hanem a kezdet. Pártunk más ellenzéki pártokkal együttműködve a kormányváltás elérésére fog törekedni." Ishiba miniszterelnök közvetlenül azután írta ki az előrehozott választást, hogy a múlt hónapban megválasztották a párt élére. Elődje, Fumio Kishida a megélhetési költségekkel kapcsolatos válság és egy politikai adományozási botrány miatt mondott le.

A választási eredmények hatására a japán részvények és a jen várhatóan gyengülni fognak, míg a hosszabb lejáratú államkötvények hozama emelkedhet, ahogy a befektetők reagálnak a kialakult bizonytalanságra.

Saisuke Sakai, a Mizuho Research and Technologies vezető közgazdásza szerint a választók ítélete a kormányzó blokkról a vártnál keményebb volt. A kormány folytonosságával kapcsolatos bizonytalanság nőtt, és a részvénypiac valószínűleg holnap eladással reagál, különösen a külföldi befektetők körében.

A kisebb pártok, mint a Demokratikus Párt a Népért (DPP) vagy a Japán Innovációs Párt, kulcsfontosságúak lehetnek a kormányalakításban.

A DPP 27, a Japán Innovációs Párt pedig 35 mandátumot szerzett. Mindkét párt az LDP irányvonalával ellentétes politikát javasol, ami megnehezíti az esetleges koalíciós tárgyalásokat.

A politikai bizonytalanság a Bank of Japan (BOJ) számára is kihívást jelenthet, különösen ha Ishiba olyan partnert választ, aki a nulla közeli kamatlábak fenntartását támogatja, miközben a központi bank fokozatosan emelni szeretné azokat.

A kialakult helyzet jelentősen megnehezítheti a gazdaságpolitikai döntések meghozatalát és végrehajtását. Masafumi Fujihara, a Yamanashi Egyetem politikatudományi docense szerint a változékonyabb politikai környezet miatt sokkal nehezebb lesz olyan gazdaságpolitikát keresztülvinni, amely adóemeléssel jár, például a védelmi kiadások finanszírozására. Erős kormány nélkül a BOJ számára is nehezebb lenne kamatot emelni és kordában tartani a gyenge jent.

Forrás: Reuters

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

A két mesterlövész (HOLD After Hours)

Zsiday Viktorral megpróbálunk a marxizmusban, a magyar gazdaságpolitikában és egészségügyben, sőt, Trumpban is valami jót találni. Jó szórakozást! 0:42       Új műsorvezetőnk, Zsiday

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
orosz rakéta szuperfegyver topol ballisztikus nukleáris atomfegyver stock