Eldőlt, ki nyerte a grúziai választásokat
Globál

Eldőlt, ki nyerte a grúziai választásokat

MTI
A kormányzó Georgiai Álom - Demokratikus Georgia párt a szavazatok több mint 54 százalékát szerezte meg Grúziában a parlamenti választásokon, a voksok csaknem száz százalékának feldolgozása alapján a választási bizottság közleménye szerint.

Az ellenzéki pártok már szombaton közölték, hogy nem ismerik el a hivatalos eredményeket, az egyik ellenzéki vezető egyenesen "alkotmányos puccsnak" nevezte azokat. A kormánypárt visszavonult milliárdos alapítója, Bidzina Ivanisvili, aki főleg azzal kampányolt, hogy Grúziának ki kell maradnia az ukrajnai háborúból, szombat este sikert aratott, hiszen pártja 2012 óta a legjelentősebb eredményét érte el: egyes vidékeken 90 százalékos volt a támogatottsága.

Ritka eset a világon, hogy egy párt, amely ilyen nehéz helyzetben van, ilyen nagy sikert érjen el; ez jól mutatja a grúziai nép tehetségét - mondta Ivanisvili szombat este ujjongó támogatóinak.

Több civil szervezet megfigyelői szerint azonban súlyos választási visszaélések történtek.

A Fiatal Jogászok Georgiai Szövetsége (GYLA) vasárnap számos olyan esetről számolt be, amelyben magánszemélyek több szavazatot is leadtak. A GYLA szerint ezenkívül a választási megfigyelőket akadályozták a munkájukban. A szövetség követeli, hogy a választási bizottság tisztázza ezeket az eseteket.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői a szavazók megfélemlítése, hatósági nyomásgyakorlás, a voksolás felügyelői elleni erőszak, szavazatvásárlás, többszörös szavazatleadás és egyéb jogsértések eseteire panaszkodtak, és ezek kivizsgálását, valamint további demokratikus reformokat sürgettek. A jelöltek közötti egyenlőtlenségek, tettlegesség és pszichikai nyomásgyakorlás, szavazatvásárlás és egyéb feszültségek árnyékolták be a választásokat azok előtt és közben, a szavazóhelyiségeken belül és kívül - fogalmaztak. Kifejtették: "attól tartunk, hogy a választások napján tapasztalt gyűlölet és a megfélemlítés légköre alááshatja a demokratikus politikai folyamatot, az európai integrációt Georgiában" írták. Úgy vélekedtek, hogy a választásokat a média polarizálódása, az ellenzék és a civil társadalom elleni gyűlöletbeszéd jellemezte. A kormánypárt pedig orosz dezinformációt terjesztett, és a kampány során az ország nyugati partnereit vette célba - tették hozzá.

Mindazonáltal Pascal Allizard, az EBESZ megfigyelői missziójának vezetője nagyra méltatta a kaukázusi ország demokratikus vitalitását, dacára a nehézségeknek. Felhívta a figyelmet a többi között arra, hogy 18 politikai erő indult, és a voksolás folyamata összességében jólszervezett volt.

Az EBESZ emellett kifejezte aggodalmát azon törvények miatt, amelyeket az utóbbi időben fogadott el a tbiliszi parlament, és amelyek heves társadalmi vitákat, tüntetéseket és a Nyugat ellenzését váltották ki.

António López-Isturiz White, az Európai Parlament megfigyelőinek vezetője azt vetette a grúz hatóságok szemére, hogy nem engedték be a szavazóhelyiségekbe a sajtó képviselőit, és aláhúzta, hogy a szavazás titkosságát nem sikerült mindig biztosítani, valamint úgy vélte, a választókat megfélemlítették.

Mint mondta, a kormányon lévő Georgiai Álom a választások előtt orosz dezinformációt használt és ellenséges retorikát alkalmazott a szavazatok manipulálása érdekében. "Továbbra is aggódunk a georgiai demokratikus folyamatok megtorpanása miatt; a tegnapi választások lebonyolítása sajnálatos módon ezt az aggodalmat erősíti" - jelentette ki. Az EBESZ és az EP mellett az amerikai Nemzeti Demokratikus Intézet (NDI), a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) és egy georgiai választási megfigyelő csoport, az ISFED is kifejezte aggodalmát a visszaélések miatt. Utóbbi szerint több mint kétszáz panaszt terjesztettek be az ország választási hatóságaihoz. Az ISFED viszont hozzátette, hogy jelentős visszaéléseket nem tapasztalt.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

A két mesterlövész (HOLD After Hours)

Zsiday Viktorral megpróbálunk a marxizmusban, a magyar gazdaságpolitikában és egészségügyben, sőt, Trumpban is valami jót találni. Jó szórakozást! 0:42       Új műsorvezetőnk, Zsiday

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
orosz rakéta szuperfegyver topol ballisztikus nukleáris atomfegyver stock