Ukrajna kiakadt az ENSZ-főtitkárra, Putyin dörzsölheti a tenyerét
Globál

Ukrajna kiakadt az ENSZ-főtitkárra, Putyin dörzsölheti a tenyerét

Portfolio
António Guterres ENSZ-főtitkár a héten találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami miatt Ukrajna azonnal hivatalos úton is jelezte elégedetlenséget. A nemzetközi szervezet diplomatája ugyan azzal védekezik, hogy a kijevi béketervek mellett állt ki, Kijev szerint a találkozó súlyos bizalomvesztést okozhat.

António Guterres ENSZ-főtitkár a héten Kazánba, a BRICS-csúcsra látogatott, ahol találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Ukrajna külügyminisztériuma élesen bírálta Guterrest ezért a lépésért, különösen, mivel a főtitkár korábban visszautasította a svájci Béke Csúcstalálkozón való részvételt.

Az ügy kapcsán Guterres kijelentette, hogy a találkozón kiállt az ukrajnai igazságos béke mellett, és hangsúlyozta, hogy az orosz invázió a nemzetközi jog megsértését jelenti. Szót ejtett a Fekete-tengeri hajózás biztonságáról is, mely a globális élelmezésbiztonság szempontjából kiemelt jelentőségű – írja az ukrán Pravda.

Szerhij Kiszljitsza, Ukrajna ENSZ-nagykövete szerint Guterres Putyinnal való találkozása ellentétes az ENSZ Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) melletti elkötelezettségével. Rámutatott, hogy az ENSZ és az ICC közötti kapcsolati megállapodás értelmében az ENSZ-nek tartózkodnia kell minden olyan lépéstől, amely akadályozhatná az ICC munkáját vagy gyengítené annak tekintélyét.

Kiszljitsza arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi irányelvek értelmében az ICC elfogatóparancsa által érintett személyek – mint például Putyin – szándékosan kereshetik az ENSZ tisztviselőivel való találkozót, hogy ezzel kifejezzék megvetésüket a bíróság iránt és aláássák annak hitelét.

A találkozót követően ukrán médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke visszautasította Guterres Kijevbe történő látogatásának jóváhagyását, az oroszországi út miatt.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Holdblog

A két mesterlövész (HOLD After Hours)

Zsiday Viktorral megpróbálunk a marxizmusban, a magyar gazdaságpolitikában és egészségügyben, sőt, Trumpban is valami jót találni. Jó szórakozást! 0:42       Új műsorvezetőnk, Zsiday

Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
orosz rakéta szuperfegyver topol ballisztikus nukleáris atomfegyver stock