Ma döntenek a választók az EU-tagjelölt országban: Nyugat vagy Oroszország?
Globál

Ma döntenek a választók az EU-tagjelölt országban: Nyugat vagy Oroszország?

Portfolio
Grúziában parlamenti választásokat tartanak szombaton, amely nemcsak a kormánypárt és az ellenzék összecsapását hozza, hanem – hasonlóan az egy héttel korábbi moldovai választáshoz – a választók lényegében arról is döntenek, hogy közeledjen-e a volt szovjet tagköztársaság szomszédjához, Oroszországhoz, vagy pedig nyugatos utat válasszon, folytatva az EU-s integrációt.

A szavazóhelyiségek magyar idő szerint reggel 6 órakor nyitottak meg, és délután 18 óráig várják a mintegy 3,5 millió szavazásra jogosult grúz állampolgárt. A 2012 óta hatalmon lévő Grúz Álom párttal szemben négy fő ellenzéki tömörülés áll.

Bidzina Ivanisvili, a Grúz Álom visszavonult milliárdos alapítója és volt miniszterelnök a szavazás napján kijelentette:

Vagy olyan kormányt választunk, amely Önöket, a grúz népet szolgálja... vagy egy idegen ország ügynökét választjuk, amely csak egy idegen ország feladatait fogja teljesíteni.

Szalome Zurabisvili, a leginkább ceremoniális funkciót betöltő és a kormánypárttal szemben kritikus elnök szintén hangsúlyozta a választás jelentőségét:

Ez a nap fogja meghatározni Grúzia jövőjét.

Grúzia történelme az elmúlt évtizedekben viharos volt. Az 1990-es években területének jelentős részét elvesztette oroszbarát szakadárokkal szemben, 2008-ban pedig rövid háborút vívott Oroszországgal. Az ország sokáig a volt szovjet térség egyik leginkább nyugatbarát államának számított. Az Ukrajna elleni orosz invázió 2022-es kezdete óta azonban a Grúz Álom párt politikája Moszkva felé közeledett. A párt azzal vádolja a Nyugatot, hogy háborúba akarja sodorni az országot. Az ellenzék ezt Grúzia európai jövőjének elárulásaként értékeli.

A választási kilátásokról eltérő közvélemény-kutatások láttak napvilágot. Az ellenzékpárti médiumok szerint a Grúz Álom elveszíti többségét, míg a kormánypárti források elsöprő győzelmet jósolnak.

Ivanisvili a választást egzisztenciális küzdelemnek nevezte, amelynek célja megakadályozni, hogy az általa "globális háborús pártnak" nevezett nyugatias erők közvetlen konfliktusba sodorják Tbiliszit Moszkvával.

A Grúz Álom célja, hogy megszerezze a parlamenti helyek háromnegyedét, és alkotmányos tilalmat vezessen be a fő ellenzéki párt, az Egyesült Nemzeti Mozgalom ellen. Az ellenzék és Zurabisvili elnök szavazatvásárlással és a választók megfélemlítésével vádolja a kormánypártot, amit az tagad.

Az EU tavaly megadta Grúziának a tagjelölti státuszt, de felfüggesztette a kérelmet, mivel úgy ítélte meg, hogy a Grúz Álom kormányzása alatt visszalépés történt a demokrácia terén. A négy fő ellenzéki párt célja, hogy koalíciós kormányt alakítson ki, kiszorítsa a hatalomból a Grúz Álmot, és visszatérítse az országot az uniós csatlakozáshoz vezető útra.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: MTI/EPA/David Mdzinarishvili

Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
orosz rakéta szuperfegyver topol ballisztikus nukleáris atomfegyver stock