Áldozatokat is követelt Izrael csapása Irán ellen
Globál

Áldozatokat is követelt Izrael csapása Irán ellen

Portfolio
Az iráni hadsereg közlése szerint két iráni katona életét vesztette a szombat hajnalban történt izraeli megtorló támadásban – írja a CNN.

Izrael iráni katonai célpontokat – légvédelmi rendszereket és rakétagyártó üzemeket – támadott szombat hajnalban. A csapás korlátozott volt, nem irányult például energetikai vagy nukleáris létesítmények ellen. Teherán a támadás sikeres elhárításáról és „korlátozott károkról” beszélt a megtorló akció kapcsán, amely válasz volt a perzsa állam október 1-jei rakétatámadására Izrael ellen.

Az iráni hadsereg később azonban azt közölte,

két iráni katona életét vesztette egy támadásban.

Azt nem hozták nyilvánosságra, hol történt az eset.

Korlátozott és mérsékelt volt a csapás

Behnam Ben Taleblu szakértő a CNN-nek azt mondta, azzal, hogy Irán igyekezett kicsinyíteni az izraeli csapás erejét, egyrészt menteni próbálja az arcát a nemzetközi közösség előtt, másrészt azt üzente az Egyesült Államoknak, hogy tartsa kordában Izraelt, és hasson rá, hogy ne eszkalálja a konfliktust.

Simón Peresz volt izraeli kormányfő egykori tanácsadója, Gideon Lévi azt mondta,

az, hogy Izrael meglepően mérsékelt választ adott az október 1-jei iráni csapásra, azt mutatja, hogy Washington tudott hatni Izraelre,

amely korábban nukleáris létesítmények elleni csapást is kilátásba helyezett, amelytől azonban Joe Biden amerikai elnök határozottan eltanácsolta őket.

Jaír Lapid izraeli ellenzéki vezető ugyanakkor kevesellte a csapás mértékét: szerinte az, hogy nem támadtak stratégiai és gazdasági célpontokat, hiba volt.

Több ország is óva intette Iránt egy újabb megtorlástól

Az Irán elleni szombat hajnali izraeli légitámadást követően több ország kormánya is óva intette Teheránt a válaszcsapástól, és az eszkalációval fenyegető katonai konfliktus azonnali lezárására szólította fel a feleket – írja az MTI.

Az Egyesült Államok továbbra is teljes mértékben támogatja a zsidó állam önvédelemhez való jogát – jelentette ki izraeli kollégájának Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter. A Pentagon közleménye szerint Austin telefonon egyeztetett a fejleményekről Joáv Gallant izraeli védelmi miniszterrel, akinek megerősítette az Egyesült Államok „sziklaszilárd elkötelezettségét Izrael biztonsága és önvédeleméhez való joga mellett”.

A Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője az AP hírügynökségnek azt mondta,

az amerikai kormány szerint a szombati izraeli műveletnek le kell zárnia az Izrael és Irán közötti katonai konfliktust.

Teheránnak ugyanakkor számolnia kell a következményekkel abban az esetben, ha az izraeli légitámadásra válaszlépéseket tesz – tette hozzá. A tisztviselő emellett hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nem volt köze az izraeli művelethez, amelyet átfogónak, célzottnak és precíznek nevezett.

Szintén önmérsékletre szólította fel szombaton mindkét felet Keir Starmer brit miniszterelnök, és óva intette Teheránt a katonai válaszcsapástól.

Szaúd-Arábia elítélte, valamint Irán szuverenitásának és a nemzetközi törvények megsértésének minősítette a szombati izraeli katonai műveletet. Rijád maximális önmérsékletre szólított fel minden érintett felet, a nemzetközi közösséget pedig arra kérte, hogy tegyen mielőbb lépéseket a térségbeli konfliktusok de-eszkalációja érdekében.

Az Egyesült Arab Emírségek is elítélte az Irán elleni csapást, és hangsúlyozta a „maximális visszafogottság” fontosságát az eszkaláció elkerülése érdekében.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
orosz rakéta szuperfegyver topol ballisztikus nukleáris atomfegyver stock