Amerikai elnökválasztás: számok érkeztek
Globál

Amerikai elnökválasztás: számok érkeztek

Portfolio
A Floridai Egyetem választási kimutatása szerint eddig már több mint 32 millió szavazatot adtak le az amerikai elnökválasztáson.

Közülük mintegy 15 millióan személyesen szavaztak, míg több mint 17 millióan postán küldték el szavazólapjukat.

A választás napjáig, november 5-éig még több mint egy hét van hátra, így ez a szám tovább fog nőni.

A BBC hozzátette: a demokrata szavazók általában nagyobb arányban vesznek részt a levélben történő szavazáson, a 2024-es választásokon azonban a republikánusok is megpróbálnak a korábbiaknál jobban a korai szavazásra, levélben történő szavazásra ösztönözni.

A republikánusok a 2020-as választáson erősen bírálták a levélben történő szavazást, azonban számos országos és állami szintű tanulmány kimutatta, hogy bár voltak elszigetelt esetek, a választási csalás nagyon ritka - tette hozzá a brit közszolgálati médium.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Óraátállítás 2024: kezdődik a téli időszámítás
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
gáza izrael palesztin konfliktus háború idf bombázás stock