Újabb ország fontolgatja, hogy katonákat küldene Ukrajnába
Globál

Újabb ország fontolgatja, hogy katonákat küldene Ukrajnába

Portfolio
A dél-koreai média értesülései szerint Szöul katonai személyzetet és hírszerzőket küldhet Ukrajnába, miután kiderült, hogy Észak-Korea – Oroszország oldalán – katonákat küldött az ukrajnai háborúba – írja a Newsweek.

A jelentés szerint az Ukrajnában tartózkodó dél-koreai személyzet kihallgatóként és tolmácsként működne közre, amennyiben az ukrán erők észak-koreai katonákat fognának el. Emellett Kijevnek információkat szolgáltatnának az északiak katonai taktikájáról, doktrínájáról és műveleteiről.

A dél-koreai védelmi minisztérium később hétfőn sajtótájékoztatón közölte, hogy „nyitott hozzáállással” fogja felülvizsgálni, hogy halált okozó fegyvereket szállítson Ukrajnának. Szöul ettől mindeddig elzárkózott, és csak humanitárius segélyt nyújtott Kijevnek.

A dél-koreai hírszerzés szerint Kim Dzsongun észak-koreai diktátor összesen 12 ezer katona küldését tervezi Ukrajnába, amelyből 1500 katona már az orosz Távol-Keleten van kiképzés céljából.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

Kasza Elliott-tal

Genuine Parts Co. - elemzés

2020 decemberében elemeztem a céget, akkor került fel a radaromra. Nem mondom, hogy azóta követem, de egy jó ideje már figyelem, két okból: 68 éves osztalékemelési múltja van, ezzel a har

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Zuhan az állampapírok kamata – Mutatjuk, mibe érdemes most befektetni!
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
donald-trump-kamala-harris-vita-2024-szeptember-10-elnokjelolti-vita