Meglepő fordulat: Ukrajna egyik legfőbb támogatója nem ismerheti meg a teljes háborús stratégiát
Globál

Meglepő fordulat: Ukrajna egyik legfőbb támogatója nem ismerheti meg a teljes háborús stratégiát

Portfolio
Władysław Teofil Bartoszewski lengyel külügyminiszter-helyettes egy interjúban azt mondta, Ukrajna egyik legnagyobb katonai támogatójaként Lengyelország is szeretne hozzáférni Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „győzelmi tervének” titkosított részleteihez – írja a The Kyiv Independent.

Zelenszkij győzelmi terve öt pontból és három bizalmas függelékből áll.

Utóbbiakat az ukrán államfő szerint csak azok a partnereik ismerhetik meg, akiknek szerepe döntő a győzelmi terv végrehajtása szempontjából.

Bartoszewski azt mondta, ők nem ismerhették meg a terv egészét, pedig Ukrajna egyik legfőbb katonai támogatói az oroszok elleni háborúban.

A legmeghatározóbb módon nyújtottunk katonai segítséget Ukrajnának, mert amikor Németország arról beszélt, hogy sisakokat küld nekik, mi 320 tankot küldtünk. Tehát a hozzájárulásunk nyilvánvalóan jelentős volt, különösen az elején, amikor a legnagyobb szükség volt rá

– mondta a külügyminiszter-helyettes.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök nemrég azt mondta, hogy Ukrajna győzelmi tervét a közelgő amerikai elnökválasztás után újraértékelik.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

Kasza Elliott-tal

Genuine Parts Co. - elemzés

2020 decemberében elemeztem a céget, akkor került fel a radaromra. Nem mondom, hogy azóta követem, de egy jó ideje már figyelem, két okból: 68 éves osztalékemelési múltja van, ezzel a har

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Zuhan az állampapírok kamata – Mutatjuk, mibe érdemes most befektetni!
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
donald-trump-kamala-harris-vita-2024-szeptember-10-elnokjelolti-vita