Kiábrándító jelentés érkezett: nem most fog véget érni ez a háború
Globál

Kiábrándító jelentés érkezett: nem most fog véget érni ez a háború

Portfolio
Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden Izraelbe érkezik egy szélesebb körű közel-keleti körút első állomásaként. A látogatás célja a gázai tűzszüneti tárgyalások felújítása és a térség jövőjének megvitatása, azonban a szakértők szerint bármilyen áttörés a közelgő amerikai választások előtt elérhetetlennek tűnik.

Az amerikai diplomácia vezetőjének ez lesz a tizenegyedik útja a térségben azóta, hogy a Hamász fegyveresei október 7-én megtámadták Izrael déli részét. A látogatás időzítése egybeesik az izraeli hadsereg fokozódó hadjáratával a Gázai övezetben és Libanonban a Hezbollah ellen.

Blinken egyhetes útja során Jordániába és Dohába is ellátogat. A térség eközben Izrael válaszlépésére készül azt követően, hogy Irán október 1-én ballisztikus rakétatámadást hajtott végre az ország ellen. A megtorlás megzavarhatja az olajpiacokat, és azzal a kockázattal jár, hogy teljes körű háborút rabol ki a két ellenséges ország között.

A külügyminisztérium egy magas rangú tisztviselője szerint a gázai megbeszélések középpontjában a háború befejezésének módja, a térség jövője és a humanitárius segítségnyújtás javítása áll majd. A múlt héten Blinken és Lloyd Austin védelmi miniszter levélben követelte az izraeli vezetéstől, hogy konkrét intézkedéseket hozzanak a romló gázai helyzet kezelésére.

Szakértők szerint azonban a Hamász és Izrael továbbra is mély ellentétben állnak egymással, és nem valószínű, hogy jelentős engedményeket tesznek a november 5-i amerikai elnökválasztás előtt. Aaron David Miller, a Carnegie Endowment for International Peace vezető munkatársa szerint

nagyon nehéz elképzelni, hogy Blinken áttörést érne el ezen a héten.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Erik Marmor/Getty Images

Holdblog

Mit nézünk pontosan egy grafikonon?

Hiába nézzük ugyanazt az árfolyamot, nem ugyanazt látjuk rajta. Megvizsgálták, hogy befolyásolja-e a prognózisainkat az, hogy pontosan mire is fókuszálunk egy grafikonon. Az eredmény meglepő,.

Kasza Elliott-tal

Genuine Parts Co. - elemzés

2020 decemberében elemeztem a céget, akkor került fel a radaromra. Nem mondom, hogy azóta követem, de egy jó ideje már figyelem, két okból: 68 éves osztalékemelési múltja van, ezzel a har

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Zuhan az állampapírok kamata – Mutatjuk, mibe érdemes most befektetni!
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
donald-trump-kamala-harris-vita-2024-szeptember-10-elnokjelolti-vita