Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Hosszú titokzatoskodás után nyilvánosságra került Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „béketerve”. Sajnos meg kell állapítani, hogy még a mérsékelt várakozásokat is alulmúlta. De ne szaladjunk ennyire előre. Nézzük, mit is tartalmaz az öt pontból álló terv.
- Ukrajna NATO-ba való meghívása.
- Az ukrán védelmi képesség fejlesztése és a háború kiterjesztése Oroszország területére, amivel meg lehetne állítani a „pufferzónák” létrehozását Ukrajnában. Ehhez a ponthoz Zelenszkij nagy hatótávolságú fegyvereket és az ezekre vonatkozó korlátozások feloldását kéri.
- Az orosz agresszió elrettentése egy nem nukleáris védelmi struktúrával, melyet az elnök nem hozott nyilvánosságra.
- Gazdasági növekedés: Zelenszkij úgy látja, az ukrán urán, titán, lítium mind üzleti lehetőséget biztosít Ukrajnának és az EU-nak is. Emellett Oroszországot még szigorúbban kell szankcionálni.
- Egy háború utáni biztonsági architektúra létrehozása, amely Európát és Amerikát is védi, Ukrajna részvételével.
Már első pillantásra is látszik, hogy
ez egy hevenyészett, a „legjobb” szovjet tradíciók mentét összetákolt alkotás.
Vannak benne ugyan érdemi felvetések, de szembetűnően hiányozik belőle néhány döntő probléma – így mindenekelőtt a területi kérdések –, ami pedig benne van, az nemhogy nem kidolgozott, de még felvetésnek is primitív, és az egész sehogy nem áll össze egységes tervvé.
Összefoglalva: kontraproduktív, de még propagandahúzásnak is gyenge.
Az alábbiakban – jobb híján – kísérletet teszünk egy „béketerv” alapvető összetevőinek és összefüggéseinek bemutatására.
Azt gondoljuk, hogy
a jelen stádiumban egy fegyverszüneti megállapodásra kell koncentrálni,
amely stabil lenne és egyben nyitott a békemegállapodás felé, akármilyen messzi is van az. Ezt nem egy kinyilatkoztatással kell elérni, hanem egy modulrendszerű megállapodás ajánlatával, amelyben a modulokon belül és közöttük is van mozgáslehetőség kompromisszumos megoldások felvázolására, megvitatásra, alkukra és végül megállapodásra.
Mindenféle elképzelésnek ki kell térnie arra is, hogy lehet Oroszországot = Vlagyimir Putyint rávenni bármilyen kompromisszumra, és ebben (is) borúlátóak vagyunk. Ennek egyetlen esélye ugyanis az lenne, ha az események a hadszíntéren Oroszország számára nagyon rosszul alakulnának – de erre nem látunk esélyt. Egy másik lehetőség lenne, ha a belső elégedetlenség Oroszországban olyan szintet érne el, ami rákényszerítené az orosz vezetést egy ilyen lépésre. Ennek az esélye még az előzőnél is kisebb.
Ebből következik, hogy kibontakozásra csak akkor van esély, ha a Nyugat lényegesen módosít politikáján.
Nagymértékben fokozza Ukrajna támogatását, és ezzel egy időben kiutat kínál Oroszországnak a saját maga kreálta zsákutcából, valamint egy reális megállapodást szorgalmaz, amelyben egyik fél sem érzi, hogy a másik túlnyerte magát, illetve mindkettő sikerként prezentálhatja az eredményt.
Ukrajna fokozott katonai támogatásának azonban csak akkor lehet pozitív eredménye, ha egyben a Nyugat realizmusra is készteti az ukrán vezetést. A Zelenszkij-terv sajnos világosan mutatja, hogy bár a retorikában van némi elmozdulás,
az ukrán elnök éppúgy csak a totális győzelemről álmodik, mint orosz kollégája.
Előrelépni csak akkor lehet, ha mindkettőjüket sikerül a realizmus, azaz a józan kompromisszum felé mozdítani.
Sajnálatos módon azt is látni kell, hogy a jelenlegi helyzetben a végleges megállapodás háttérbe szorul a fegyverszünet mögött. Ez most – minden ellenkező feltételezéssel ellentétben – Oroszországnak nem érdeke, hiszen Oroszország nyerésben van a hadszíntéren. Ukrajnának viszont érdeke, mert katonai pozíciói lassan, de biztosan romlanak. A fegyverszünet így nemcsak a további áldozatokat előzné meg – és ez szintén fontos –, hanem végső soron Ukrajnát kedvezőbb helyzetbe hozná a valamikori végleges rendezéshez vezető folyamatban.
A megállapodásnak a következő modulokra kell kiterjednie:
- Területi kérdések
- Ukrajna biztonsági helyzete
- Ellenőrzés
- Szankciók jövője
- Tárgyalások folytatása békeszerződés megkötése céljával
A területi kérdések most és belátható időn belül nem megoldhatóak. Ezért egy olyan átmeneti megoldásra van szükség, ahol a jogi helyzet és a valóság elválik egymástól. Ez azt jelentené, hogy ukrán értelmezésben jogilag valamennyi megszállt terület Ukrajna része marad, míg orosz értelmezésben jogilag az öt annektált ukrán megye Oroszország része. Ennek alapján azután a ténylegesen orosz, illetve ukrán ellenőrzés alatt lévő területeket rögzítik a megállapodásban. Lényegében itt nagyfokú rugalmasság lehetséges, hiszen nem történik elvi megalkuvás egyik fél részéről sem.
Ukrajna biztonságát többféleképpen lehet garantálni. Azonnali NATO-tagság ugyanúgy nem reális, mint a NATO-tagság örökkön-örökké történő kizárása. Itt is hasonló megoldás lenne lehetséges: a két fél egyoldalú nyilatkozatban rögzíti álláspontját, a külső garanciákra pedig szintén különálló dokumentumban térnek ki. Ebben a NATO-tagországok kilátásba helyezik Ukrajna tagságát azonnal, ha ismét orosz támadás éri az országot. Mintegy „feltételes ötödik cikkelyt” fogadnak el. Másoknak ezt nem kötelező támogatni, de igazából nem is tartozik rájuk, hiszen ez a NATO belső ügye.
A megállapodás ellenőrzésében lehetséges egyetértés. Leginkább az ENSZ speciális mandátummal rendelkező erői jöhetnek szóba, akár új, békefenntartásban eddig részt nem vett erők bevonásával: a hagyományos békefenntartók mellett érdemes lesz olyan országok bevonásán gondolkozni, mint Kína, Japán, Szaúd-Arábia.
A szankciók feloldását is egyetértésben állapíthatják meg. Konkrét kritériumokhoz kötve, és úgy is, hogy amikor bizonyos idő eltelik a megállapodás életbe lépése után, és nem történik szerződésszegés, automatikusan feloldhatók bizonyos szankciók, míg mások konkrét döntéstől függenek. És természetesen lehetnek olyanok, amelyeket egyes államok vagy államcsoportok önállóan határoznak meg, de amelyek nem egyszerűen kiváltják a megszűnő szankciókat, hanem újszerű és nem háborús logikán alapulnak (például egy új, modernizált COCOM-rendszer létrehozása).
És végül a feleknek kötelezettséget kellene vállalniuk a tárgyalások folytatására a függőben maradt kérdések megoldásáról. Ezekhez határidőket lehetne kötni, amelyek azonban nem a határidőn belüli előrelépési kényszert tartalmaznának, hanem a rendszer felülvizsgálatát, betartásának deklarálását és kötelezettségvállalás megerősítését annak betartására.
Látjuk, ez nem egy hagyományos megállapodás lenne. Számos – talán éppen a leglényegesebb – kérdésekben nem tartalmazna egyetértést, hanem
a két fél egyoldalúan rögzítené a számára még elfogadható helyzetet, és a többi résztvevő ezeknek az egyoldalú megállapodásoknak a garantálásában és végrehajtásában venne részt.
Egy ilyen megállapodásra a felek biztosan képtelenek lennének. Komoly és erőteljes külső nyomásra lenne szükség. Jöjjön Trump?
Címlapkép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a NATO-Ukrajna Tanács munkavacsoráján, a NATO védelmi minisztereinek kétnapos találkozója alatt a védelmi szervezet brüsszeli székházában 2024. október 17-én. MTI/EPA pool/Olivier Matthys
