Globál

"Buta, mint a föld!" – Donald Trump beszólt Kamala Harris nem mindennapi szövetségesének

Portfolio
Liz Cheney korábbi republikánus kongresszusi képviselő Kamala Harris demokrata elnökjelölt mellett kampányolt tegnap a középnyugati billegő államokban, Pennsylvaniában, Wisconsinban és Michiganben. Miután Cheney hevesen kritizálta Donald Trump volt amerikai elnököt, a republikánus zászlóvivő a közösségi médiában kelt ki a párttársa ellen.
Jön az új amerikai elnök, kifutnak a magas hozamú állampapírok, egyre alacsonyabbak a kamatok, adódik a kérdés: mibe érdemes most befektetni? A kérdésre profi szakemberek hozzák a válaszokat, befektetési ötleteket, november 6-án jön a Portfolio Investment Day 2024. Most érdemes jelentkezni!

Ha nem kérnél meg valakit, hogy vigyázzon a gyerekeidre, akkor ne válaszd azt a fickót az Egyesült Államok elnökévé

- jelentette ki Liz Cheney, Wyoming állam korábbi alsóházi képviselője Donald Trumpról a Guardian tudósítása alapján, miközben Kamala Harris demokrata alelnökkel beszélgetett. Cheney szeptember elején jelentette be, hogy Harrisre fog szavazni az idei választáson, azóta pedig több kampányeseményen is megjelent a demokrata elnökjelölttel. A hétfői rendezvények "az ország a párt előtt" jelszóval zajlottak olyan megyékben, amelyeket Nikki Haley nyert meg a republikánus előválasztáson.

A konzervatív politikus, aki a republikánus George W. Bush alelnökének, Dick Cheney-nek a lánya, a képviselőházi republikánusok harmadik számú vezetője volt a 2021. január 6-i ostrom idején, de miután felelőssé tette Trumpot a történtekért, elvesztette vezetői posztját. Ezután egyike volt azon kevés republikánusnak, aki hajlandó volt a január 6-ot vizsgáló különbizottságban szolgálni, melyet az alsóházat akkor irányító demokraták neveztek ki.

A tegnapi wisconsini rendezvény keretében Cheney elmondta, az aggódó republikánus szavazók "voksolhatnak a lelkiismeretük szerint", amit nem kell bevallaniuk senkinek. Emellett arról is beszélt, "életpártisága" ellenére úgy véli, túl messzire ment a Legfelsőbb Bíróság 2022-ben született Dobbs-ítélete, amely megszüntette a terhességmegszakítás szövetségi garanciáit.

Aggódom amiatt, hogy mennyi olyan nő van, akik – ahogy az alelnök asszony mondta – egyes esetekben meghaltak, és akik nem kapják meg a szükséges orvosi kezelést, mert a szolgáltatók aggódnak a büntetőjogi felelősségre vonás miatt

- fejezte ki Cheney, a jelenlegi helyzetet "fenntarthatatlannak" nevezve. A Guardian azt írta, a politikus kijelentése egyfajta engedélyként értelmezhető a konzervatív nők számára, hogy az abortuszhoz való hozzáférést központi üggyé emelő Harrisre szavazzanak.

ám Egyesek megkérdőjelezték, hogy érdemes volt-e Harrisnek Cheney-vel kampányolnia többek közt Michiganben,

tekintettel Cheney neokonzervatív külpolitikájára és apja szerepére az iraki háború kirobbantásában. A Nagy-tavak államában él a legtöbb arab-amerikai az Egyesült Államokban, a tízmilliós lakosság valamennyivel több mint 2%-a vallja annak magát, bő 200 ezer fő. Jelentős részük kiábrándult a demokratákból Joe Biden Izrael-politikája láttán, az ezzel nem szakító Harris helyett pedig az állandó gázai tűzszünettel és az izraeli fegyverszállítások azonnali leállításával kampányoló zöldpárti Jill Steinre voksolhatnak.

Donald Trump többek közt erre reflektált hétfői, kritikus hangvételű posztjában a Truth Socialön.

Az arab szavazók nagyon fel vannak háborodva, hogy Kamala Harris elvtársnő, az Egyesült Államok történetének legrosszabb alelnöke és alacsony IQ-jú egyén együtt kampányol a "buta, mint a föld" háborús héjával, Liz Cheney-vel, aki háborút akar indítani az emberiség által ismert összes muszlim ország ellen, akárcsak az apja, aki arra ösztökélte Bush-t, hogy nevetséges módon háborúba kezdjen a Közel-Keleten

- állt bele párttársába és ellenfelébe a volt elnök.

Címlapkép: Kamala Harris amerikai alelnök és demokrata elnökjelölt Liz Cheney volt amerikai képviselővel a Ripon College-nál tartott kampánygyűlésen a wisconsini Riponban 2024. október 3-án. Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

Genuine Parts Co. - elemzés

2020 decemberében elemeztem a céget, akkor került fel a radaromra. Nem mondom, hogy azóta követem, de egy jó ideje már figyelem, két okból: 68 éves osztalékemelési múltja van, ezzel a har

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Zuhan az állampapírok kamata – Mutatjuk, mibe érdemes most befektetni!
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
donald-trump-kamala-harris-vita-2024-szeptember-10-elnokjelolti-vita