Váratlanul berendelte Irán a magyar nagykövetet
Globál

Váratlanul berendelte Irán a magyar nagykövetet

Portfolio
Behívta Irán külügyminisztériuma Pethő Gyulát, Magyarország teheráni nagykövetét egy EU-s állásfoglalás miatt – írja az iráni Tasznim hírügynökség.

Az ügy központjában egy közös állásfoglalás áll, melyet az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács adott ki.

Az állásfoglalásban Irán szerint a két szervezet kétségbe vonja Teherán fennhatóságát három sziget felett, a perzsa állam szerint ez sérti a nemzetközi egyezményeket és Irán szuverenitását.

Magyarország és a magyar nagykövet csupán az EU-s soros elnökség miatt került a képbe. A Tasznim híradása szerint Pethő Gyula megígérte Teheránnak, hogy továbbadja Irán kérését az érintett szervezeteknek.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

T. Rowe Price - kereskedés

Pénteken eladtam a MARA részvényeimet, és most égeti a zsebemet a pénz, be kellene fektetni és termelni egy kicsit még az idén. A november általában jó hónap Amerikában, ráadásul most itt a

Holdblog

Bepillantás a képzelt jövőbe

Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de a jelenlegi trendek alapján nem sok jóra számíthatunk. A klímaváltozás ellen nem igazán teszünk, a műanyaghulladék beterít minket,... The post Bepillantás a k

Holdblog

Apám, a Bitcoint mivel magyarázod?

Vendégünk Szabó Dávid, témáink szerteágazók, szívünk vidám. Jó szórakozást! 0:45       A pénz erózió 13:10     A bitcoint mivel magyarázod, apám? 25:20     És mi van a tö

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy változás jön a rezsicsökkentésben, több százezer háztartást érint majd
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Kalibr-cirkaloraketa-orosz-ukran-haboru-ukrajna-oroszorszag-robotrepulogep-szuperfegyver