Magára haragította Oroszország a világ egyik legerősebb katonai hatalmát: magyarázkodásra kényszerült Moszkva
Globál

Magára haragította Oroszország a világ egyik legerősebb katonai hatalmát: magyarázkodásra kényszerült Moszkva

Portfolio
Behívta Dél-Korea Oroszország nagykövetét, hogy panaszt tegyen amiatt, hogy Észak-Korea több ezer katonát küldött harcolni az ukrán frontra.

Kim Hong-kjun külügyminiszter-helyettes azt mondta Oroszország nagykövetének, Georgij Zsinovjevnek, hogy Dél-Korea határozottan elítéli a fejleményt, majd felszólította Moszkvát arra, hogy

azonnal hagyjanak fel az Észak-Koreával való együttműködéssel és küldjék haza a phenjani katonákat.

Kim szerint az orosz-koreai együttműködés jelentősen sérti és veszélyezteti Dél-Korea biztonsági érdekeit és a nemzetközi világrendre is veszélyes.

Zsinovjev azzal érvelt, hogy szerinte

Szöul biztonsági aggályai alaptalanok, hiszen a Phenjan és Moszkva közti együttműködés „nem Dél-Korea ellen irányul.”

Oroszország egyébként valószínűleg korszerű haditechnikai eszközöket is szállított vagy szállítani fog Észak-Koreának, illetve védelmi szövetséget is kötöttek, ami előírja a két országnak, hogy háború esetén egymás segítségére siessenek. Mindezekkel az együttműködésekkel Moszkva számos ENSZ-egyezményt is megsértett.

Címlapkép forrása: Sgt. Gary R. Coppage / US Army / Wikimedia Commons / Public Domain

Kasza Elliott-tal

T. Rowe Price - kereskedés

Pénteken eladtam a MARA részvényeimet, és most égeti a zsebemet a pénz, be kellene fektetni és termelni egy kicsit még az idén. A november általában jó hónap Amerikában, ráadásul most itt a

Holdblog

Bepillantás a képzelt jövőbe

Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de a jelenlegi trendek alapján nem sok jóra számíthatunk. A klímaváltozás ellen nem igazán teszünk, a műanyaghulladék beterít minket,... The post Bepillantás a k

Holdblog

Apám, a Bitcoint mivel magyarázod?

Vendégünk Szabó Dávid, témáink szerteágazók, szívünk vidám. Jó szórakozást! 0:45       A pénz erózió 13:10     A bitcoint mivel magyarázod, apám? 25:20     És mi van a tö

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy változás jön a rezsicsökkentésben, több százezer háztartást érint majd
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
Irán atomalku atomerőmű atomreaktor közel-kelet