Kimetszi a terroristák zsebét Izrael: új célpontokat találtak a bombázóknak
Globál

Kimetszi a terroristák zsebét Izrael: új célpontokat találtak a bombázóknak

MTI
Az izraeli légierő az Iránból támogatott síita Hezbollah terrorszervezet több tucat katonai parancsnokságára és pénzügyi központjára mért csapás Libanonban vasárnap éjjel – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője hétfőn.

Az IDF közölte, hogy a légierő libanoni célpontokat támadott az ország belsejében és Bejrútban, ott libanoni források szerint az Al-Hariri nemzetközi repülőtér közelében.

Libanonban azt jelentették, hogy az ország északi részén fekvő Al-Harmelben célba vették a Hezbollahhoz közeli Al-Kard Al-Hasszan Bank épületét, valamint egyik fiókját Ali a-Nahari faluban. Ennek az 1982-ben alapított, és 2016 óta amerikai szankciókkal sújtott banknak több mint kétszázezer ügyfele van. Több tonna arannyal is rendelkezik, mert ékszert is elfogadnak letétként hitelnyújtáshoz,

és a Hezbollah pénzmosodájának tekintik.

Emellett légicsapással végeztek a Hezbollah milícia egyik osztagával, amely Libanonból rakétákat indított Izrael északi része felé, és megsemmisítettek több tucat Izrael ellen bekészített lövedéket. Dél-Libanonban, a határövezetben tovább tevékenykednek az izraeli katonai erők, fegyvereket semmisítettek meg és Hezbollah-milicistákat öltek meg.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Bepillantás a képzelt jövőbe

Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de a jelenlegi trendek alapján nem sok jóra számíthatunk. A klímaváltozás ellen nem igazán teszünk, a műanyaghulladék beterít minket,... The post Bepillantás a k

Holdblog

Apám, a Bitcoint mivel magyarázod?

Vendégünk Szabó Dávid, témáink szerteágazók, szívünk vidám. Jó szórakozást! 0:45       A pénz erózió 13:10     A bitcoint mivel magyarázod, apám? 25:20     És mi van a tö

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy változás jön a rezsicsökkentésben, több százezer háztartást érint majd
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
Kalibr-cirkaloraketa-orosz-ukran-haboru-ukrajna-oroszorszag-robotrepulogep-szuperfegyver