Gruskó a RIA Novosztyinak adott interjút, melyben kifejti: szerinte a NATO-tagállamok most fegyverkeznek, katonai terveket készítenek egy Oroszországgal folytatott háborúra.
A NATO-tagállamok többé nem rejtegetik annak tényét, hogy esetleges háborúra készülnek Oroszországgal. Regionális védelmi terveket készítettek, feladatot kaptak a parancsnokságok. Most rakják össze az Oroszországgal szembeni katonai akciók esetleges terveit”
– fejtette ki az orosz politikus.
Rámutatott: a NATO-tagállamok lőszerraktárakat építenek Oroszország határaihoz, a hidegháború óta nem látott hadgyakorlatokat tartanak és logisztikai útvonalakat készítenek elő.
Növelik a katonai kiadásokat, militarizálják a gazdaságot. A konfliktuskereső retorika mellett folyamatosan növelik az Oroszországgal szembeni feszültségi szintet is”
– mondta Gruskó.
Azzal is megvádolta a NATO-t, hogy valójában ők és nem Oroszország kezdte a feszültség növelését azzal, hogy figyelmen kívül hagyták Moszkva „jogos biztonsági aggályait.” Arról nem tett említést, hogy Oroszország annektálta 2014-ben a Krímet és polgárháborút robbantott ki Kelet-Ukrajnában.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images