A kínai halászhajók 7,5 mérfölddel hatoltak be Dél-Korea (az ország a világ egyik legfontosabb hadiipari szereplője, valamint az Egyesült Államok szoros szövetségese) kizárólagos tengeri övezetébe, mintegy 50 mérföldre a Szöcsong-szigettől. Az illegális halászat világszerte súlyos problémákat okoz, mivel nagymértékben károsítják az ökoszisztémát, ráadásul a törvényesen, engedélyekkel rendelkező halászok bevételeit veszélyeztetik. Kína rendelkezik a világ legnagyobb, mintegy félmillió hajóból álló halászflottájával, rendszeresen előfordul, hogy ezek illetéktelen vizekre tévednek.
A kisméretű, 40-50 tonnás vízkiszorítású hajók egyike elmenekült, viszont több másik nem tudott meglépni a dél-koreai parti őrség elől.
A hatóságok elmondták, hogy az illegális tevékenység nem ismeretlen előttük, jellemzően ősszel ugrik meg az engedély nélküli halászat a térségben. Szöul válaszul úgy döntött, hogy a jövőben sokkal határozottabban fog fellépni az ilyen esetekkel szemben. Több hajó kapitánya, valamint a legénység néhány tagja ellen vizsgálat indul, akár 223 ezer dollárnak megfelelő büntetésre is szállíthatnak, valamint a lefoglalt hajókat Incshon kikötőjébe vontatják.
Az információk szerint a kínai halászok most is egy jól ismert taktikát vetettek be a menekülés érdekében: több hajót összekötnek, hogy a hatóságok érkezésével a legénység hajóról hajóra haladva eljussanak az utolsóig. Ezt aztán lekapcsolják a többiről, majd elmenekülnek, hátrahagyva a többit. A parti őrség így több járművet is le tud foglalni egyszerre, viszont a felelősök nem kerülnek elő. Szeptemberben is sor került hasonlóra, akkor négy halászhajót vettek zár alá a hatóságok.
Az szintén aggodalmakra ad okot, hogy Peking gyakran veti be az egyszerű halászhajónak tűnő járműveket, hogy adatokat szerezzenek a riválisokról.
Ezek a hajók ilyenkor a mostani esethez hasonlóan behatolnak más ország kizárólagos gazdasági területére, ahol illegálisan halásznak, ám a fedélzeten elhelyezett adatgyűjtő berendezésekkel igyekeznek minél több információhoz jutni, amelyet aztán a kínai hatóságok is megszereznek. Ez az úgynevezett szürkezónás hadviselés, amellyel a keleti nagyhatalom gyakran él a távol-keleti régióban, több ország ellen is folytatva tevékenységét. Arról nem esett szó a jelentésekben, hogy jelenleg is hasonló adatgyűjtés állhatott a háttérben.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images