Kamala Harris szerint a Kongresszusnak cselekvőképesnek kell lennie, hogy meg tudja oldani a bevándorlás problémáját, emeli ki a CNN. Amikor a CBS riportere, Bill Whitaker felvetette, hogy a Joe Biden vezette kormányzat miért nem szigorítottó hamarabb a rekordmennyiségű illegális határátlépő láttán, Harris a 2021-ben és idén benyújtott határvédelmi és bevándorlási reformjavaslataikról kezdett beszélni.
"Ami azt illeti, megnégyszereződtek az [illegálisan] érkezők Trump elnök utolsó évéhez képest. Hiba volt annyira lazítani a bevándorlási politikán, ahogyan önök tették?" - szegezte Harris fejéhez Whitaker.
Ez egy régóta fennálló probléma. És a megoldások kéznél vannak. És szó szerint az első naptól kezdve megoldásokat kínálunk
- felelte Harris. Amikor arról faggatták, hogy miből fogja állni a nagyívű gazdasági terveit, Harris kijelentette,
Egyik dologként gondoskodni fogok arról, hogy a leggazdagabbak, akik megengedhetik maguknak, fizessék be adóként a rájuk eső, igazságos részt. Nem helyes, hogy a tanárok, az ápolók és a tűzoltók magasabb adót fizetnek, mint a milliárdosok és a legnagyobb vállalatok.
Harris a bizonyos kérdésekben tett pálfordulásait illetően úgy fogalmazott, "hisz a konszenzusépítésben", illetve
Bejártam az országot. Meghallgattam az embereket, és azt kerestem, hogy mi a lehetséges közös nevező.
A riporter azt is tudni akarta, hogy az Egyesült Államok továbbra is bír-e befolyással Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök felett, látván a zsidó állam gázai és libanoni hadviselését . Az alelnök a válasz konkrét megválaszolása helyett kijelentette, "azt hiszem, tisztelettel, a jobb kérdés az, hogy van-e fontos szövetség az amerikai és az izraeli nép között. És a válasz erre a kérdésre igen."
A demokrata alelnökjelölt, Tim Walz minnesotai kormányzó is nyilatkozott a CBS-nek, aki
több ellentmondásba is keveredett a katonai múltja és a '80-es évekbeli ázsiai utazásai kapcsán.
Walz a múlt heti alelnökjelölti vitán "fafejnek" nevezte magát ezek miatt, és azt mondta, félrebeszélt. Most is kiemelte, hogy szerinte az emberek tudják, mi a különbség közte és egy olyan "beteges hazudozó, mint Donald Trump" között, bár elismerte,
Harris is arra kérte, válogassa meg jobban a szavait.
Azt mondta: «Tim, tudod, egy kicsit óvatosabbnak kell lenned, hogy miképp fogalmazol meg dolgokat, bármiről is van szó»
- idézte Walz a "főnökét".
Donald Trump republikánus zászlóvivő múlt héten lemondta a szereplését,
ezzel megtörte az 1968 óta hagyománnyá vált, 60 Minutes-nek adott elnökjelölti interjúk sorát. Harris ezt úgy kommentálta, a nézők ez esetben tekintsék meg Trump kampánygyűléseit, amelyeken "magáról és a saját sérelmeiről beszél" a választók aggodalmai helyett.
Nem fognak arról hallani, hogyan próbálja majd összehozni az országot, közös nevezőt találni.
Címlapkép: Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje beszél az Amerikai Tanárok Szövetségének 88. országos gyűlésén Houstonban 2024. július 25-én. Címlapkép forrása: MTI