A Wall Street Journal egy meg nem nevezett európai biztonsági forrásra és más, az ügyet ismerő névtelen forrásokra hivatkozva vasárnap közölte, hogy a "halál kereskedőjének" is nevezett Bout újra aktív a fegyverpiacon. A lap szerint a húszi küldöttek augusztusban Moszkvában tárgyaltak 10 millió dollár értékű automata fegyverek vásárlásáról, ahol találkoztak a bajuszos Bouttal. A jelentés szerint a tervezett fegyverszállítmányok még nem kerültek átadásra. A lap hozzátette, hogy ezek a fegyverek messze elmaradnak az orosz hajó- vagy légvédelmi rakétáktól, amelyek jelentős fenyegetést jelenthetnének az amerikai hadsereg azon erőfeszítéseire, hogy megvédjék a nemzetközi hajózást a húszi támadásoktól.
A Kreml és az orosz védelmi minisztérium egyelőre nem reagált a Reuters megkeresésére az ügyben. A 2022 decemberében tért vissza Oroszországba a fogolycserét követően. Az 57 éves férfi azóta csatlakozott a Kremlhez hű ultranacionalista Liberális Demokrata Párthoz (LDPR), de a nyilvánosság előtt viszonylag visszafogottan viselkedett.
A fegyverkereskedő korábban a világ egyik legkeresettebb embere volt.
2008-ban Thaiföldön tartóztatták le a fegyverkereskedelemmel kapcsolatos többszörös vádakkal. Az Egyesült Államoknak történő kiadatását követően 2012-ben egy manhattani bíróság 25 év börtönbüntetésre ítélte. Bout közel két évtizeden át a világ egyik leghírhedtebb fegyverkereskedőjeként tevékenykedett. Fegyvereket adott el kétes hírű államoknak, lázadó csoportoknak és haduraknak Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában. Hírhedt életútja annyira közismertté vált, hogy 2005-ben hollywoodi film készült róla "Fegyvernepper" címmel, amelyben Nicolas Cage alakította a Boutról lazán mintázott Jurij Orlov karakterét.
Címlapkép forrása: Drug Enforcement Administration via Wikimedia Commons