Az exit pollok szerint Szaíd 89 százalékkal nyerte meg a választást, amelyen viszont a részvétel nagyon alacsony, mindössze 27,7 százalékos volt. (2019-ben még a választásra jogosultak 49 százaléka szavazott.)
Az elnökválasztást szabadnak és fairnek távolról sem lehetett nevezni. 17-en adták be a jelentkezésüket az elnökjelöltségre, de az ország választási bizottsága csak három jelöltet engedett indulni. Szaíd több potenciális elnökjelöltet is börtönbe záratott.
Végül két kihívója maradt: Ajasi Zammel és Zuhaír Magzávi. Míg utóbbit sokan áljelöltnek tartották, addig Zammelt a választás előtti két hétben három körben több mint 10 évnyi börtönre ítélték, és a fogházból kellett irányítania a kampányát. Az ellenzék nagyobb része eleve bojkottálta a választást.
A választás estéjén Szaíd kijelentette:
Megtisztítjuk az országot a korruptaktól és az ármánykodóktól.
Tunézia 2010-ben elindítója volt az úgynevezett „arab tavasznak”, amelynek során az arab világ számos országában leváltották és elüldözték vagy meggyilkolták a diktatórikus vezetőket. A forradalmi mozgalom azonban a legtöbb országban gyorsan visszafordult autoriter irányba (Egyiptom), vagy tartós polgárháború alakult ki (Líbia, Szíria, Jemen). Egyedül Tunéziában tűnt úgy a 2010-es évek közepén, hogy tartósabban megmaradhat a demokratikus rendszer, de Szaíd 2021-től gyakorlatilag egyszemélyi uralomra tért át, a vele nem egy táborban lévő politikusokat és újságírókat pedig sorban börtönbe záratta.
A tunéziai helyzetről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
