Kínos bakit vétett Moszkva: Putyin legszorosabb szövetségesét sikerült életveszélyes helyzetbe sodorni
Globál

Kínos bakit vétett Moszkva: Putyin legszorosabb szövetségesét sikerült életveszélyes helyzetbe sodorni

Portfolio
A Kyiv Independent beszámolt arról, hogy október 3-án három Sahed-drón repült be Fehéroroszország területére, miközben Alekszandr Lukasenka elnök is éppen a levegőben tartózkodott.

Október 3-án az ukrajnai Csernyihiv megyéből váratlanul észak felé vette az irányt három darab orosz Sahed-drón, majd berepültek Fehéroroszország területére. A légi eszközöket a fehérorosz Gomel megyénél szúrták ki: két drón Novaja Guta felett haladt, míg egy harmadik a Dnyeper partján fekvő Loyev városánál szállt.

Már önmagában az is súlyos biztonsági kérdéseket vet fel, hogy az Oroszországból Ukrajna felé kilőtt drónok miért váltanak váratlanul irányt, majd repülnek be más országok légterébe, ám ennél is aggasztóbb, hogy milyen problémákat tudnak ezzel okozni.

A csütörtöki incidens idején ugyanis éppen helikopterével repült Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök is, aki éppen az ország déli területei felé tartott, ahol észlelték az illetéktelen drónokat.

Az eset végül nem okozott krízist Moszkva és Minszk között, bár a két ország nagyon szoros szövetségese egymásnak, a fehérorosz vezető az ukrajnai háború elején engedte, hogy az oroszok a területéről indulva támadjanak rá Kijevre.

A problémás eset kevesebb mint egy hónappal azt követően történt, hogy a fehérorosz légvédelem szeptember 5-én első alkalommal lőtt le az ország légterébe tévedő Sahed-drónokat. Arról nem érkezett jelentés, hogy a most észlelt három eszközzel végül pontosan mi történt.

Címlapkép forrása: Kremlin.ru via Wikimedia Commons

KonyhaKontrolling

Miért jó befektetés az ingatlan?

Akik régóta olvasnak, tudják, hogy az ingatlan nem a kedvenc befektetési formám. Nem csupán azért, mert fizikailag hozzáköt egy helyhez, hanem azért sem, mert nagyon kevesen tudják előre felmé

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2024 - Győr
2024. október 9.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
2024. október 8.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
izrael-iran-F-35-lopakodo-vadaszgep-harci-repulogep-amerikai-egyesult-allamok