Az Izraellel folytatott folyamatos háborúskodásnak, illetve az országot sújtó polgárháborúknak hála az egykor a „Közel-Kelet Svájcaként” emlegetett Libanon mára a régió egyik legszegényebb államává csúszott vissza, a folyamatos konfliktusok pedig a fegyveres erőket sem kímélték.
Mindezek következtében oda jutott Bejrút, hogy a fegyveres erői az ország számos régiójában (a Litáni folyótól délre, illetve az ország északkeleti negyedében) alapvető biztonsági funkciókat sem tudnak ellátni, felszerelésük elavult, a korrupció és az államigazgatás tehetetlensége pedig a komolyabb fejlesztéseket is megnehezíti.
Pedig nem lehet azt mondani, hogy nem történtek próbálkozások a libanoni fegyveres erők életre keltésére:
az Egyesült Államok komoly összegeket költött az újrafegyverzésre, mindezidáig úgy néz ki, sikertelenül.
Bár elsőre furcsának tűnhet, hogy Izrael legnagyobb szövetségese olyan országnak ad fegyvereket, amely területéről rendszeresen éri támadás a zsidó államot, egy valamit nagyon fontos kiemelni: a libanoni kormány ugyanúgy nem örül a Hezbollah jelenlétének, mint Jeruzsálem, jelenleg ugyanakkor egyszerűen nem áll rendelkezésükre olyan eszköz, amivel fel tudnának lépni a terrorszervezet ellen. Az Egyesült Államok Bejrút fokozatos felfegyverzésével azt akarja elérni, hogy az ország fegyveres ereje meg tudja állítani, sőt, hosszú távon akár vissza is tudja szorítani az iszlamisták terjeszkedését.
Rozsdás karddal a csatában
A libanoni fegyveres erők összlétszáma hivatalosan valahol 85 ezer fő környékén mozog (a Hezbollah fegyvereseinek létszámát a háború előtt 40-100 ezerre becsülték), ebből 80 ezren szolgálnak a szárazföldi erőknél. A haderő mindhárom fő fegyverneme (hadsereg, haditengerészet, légierő) önkéntes alapon működik, hasonlóan a legtöbb nyugati államhoz.
Felszerelés tekintetében Libanonban is hasonló helyzettel találkozhatunk, mint számos harmadik világbéli országban:
keveredik egymással a szovjet és nyugati haditechnika, az elavult ócskavasak és az aránylag modern, döntően a NATO-tól kapott fegyverek.
A legnagyobb méretű fegyvernemként a hadsereg felszerelése is minimum színes képet fest. A katonák alapfelszerelése mostanra döntően a NATO-tól kapott eszközökből áll (a hadsereg sztenderd gépkarabélya az M16-os), a kép azonban egyáltalán nem egységes: ilyen olyan sisakok, testpáncélok, fegyverre szerelhető kiegészítők tarkítják a katonák eszköztárát.
A páncélos járművek terén az elmaradás szintén látványos: a harckocsizó alakulatok gerincét a hidegháború korai szakaszából visszamaradt M48 Patton és a szovjet T-54/55 harckocsik adják, a csúcstechnológiának pedig a modernnek jóindulattal sem nevezhető amerikai M60-as számít, ebből a járműből viszont csak nagyjából egy tucat áll Libanon rendelkezésére.
A működőképes harckocsik száma összesítve valahol 100-120 darab között mozog.
Az egyéb páncélozott szállító járművek esetében is érdekes a kép: a libanoni pszh-k döntő többsége elavult amerikai M113-as (illetve van néhány, ebből a páncélosból fejlesztett AIFV-B-C25 gyalogsági harcjármű is), de rendelkeznek nagyjából 100 modernnek nem számító francia VAB-vel (ezek egy része Mephisto tankelhárító rakétával felszerelve) és közel kétezer HMMWV terepjáróval is, az utóbbiaknak azonban csak kis hányada kapott páncélzatot.
A harckocsizók és a gyalogság támogatására rendelkezésre áll 40-50 darab, a régióban egyébként népszerű, de erősen korosodó francia Panhard AML páncélautó, illetve a libanoni arzenál legmodernebb darabjainak számító M2 Bradley lövészpáncélos A2-es verziójából vagy három tucat.
A tüzérség döntő része vontatott, vegyesen találhatunk benne szovjet (D-30, M30, 2A36, stb.) és amerikai (M102, M114, M198) fegyvereket, az önjáró tüzérséget tizenkét darab régebbi amerikai M109A3-as és nagyjából 30 szovjet BM-21 Grad rakéta-sorozatvető adja.
Komoly csapásmérő fegyverek (ballisztikus rakéták, robotrepülőgépek) nincsenek, a logisztikai és műszaki járművek szintén össze-vissza lettek bevásárolva, vagy adományozva.
A kor kívánalmainak egyedül a könnyű páncéltörő fegyverek felelnek meg, de ezek is „össze lettek vásárolva”: találhatunk a libanoni arzenálban BGM-71 TOW rakétákat, MILAN és HOT rakétákat, AT4-eseket és szovjet RPG-7-eseket is.
A haditengerészet hét darab part menti járőrhajóból, egy közepes deszanthajóból és 17 fegyveres motorcsónakból áll, mindemellett az ENSZ adott a haditengerészetnek nyolc darab fegyvertelen felderítő drónt. Ez a felszerelés egyébként általános part menti rendészeti feladatok ellátására tökéletesen alkalmas, Bejrútnak egyszerűen nincs pénze arra, hogy egy komoly fegyveres konfliktusban is bevethető flottát tartson fent, ezért nem is törekednek erre.
A légierő és a légvédelem papíron létezik ugyan Libanonban, a gyakorlatban azonban elég sanyarú a helyzet: sugárhajtású repülőgépe a légierőnek egyáltalán nincs, a harci repülőgép funkciót négy darab (eredetileg öt volt, egy tavaly lezuhant) brazil EMB-314 Super Tucano légcsavaros csapásmérő repülőgép adja (ami egyébként a világ utolsó, ilyen meghajtással készült fegyvere), illetve
felszereltek három darab szintén légcsavaros Cessna 208-ast amerikai Hellfire rakétákkal, melyek feladata elméletileg a szárazföldi csapatok támogatása.
A helikopter állomány gerincét 38 ősöreg Huey II-es és 11 modernnek szintén nem nevezhető francia Puma adja, támadó fegyverzettel azonban ezek nem rendelkeznek, azt a funkciót nyolc darab felfegyverzett Gazelle és öt amerikai MD500 Defender könnyű támadó helikopter adja. A drónflotta 18 kis méretű amerikai felderítő drónból áll.
Libanon modern rakétás légvédelemmel sem rendelkezik, mitöbb, ez az egyetlen fegyvernemük, ahol kizárólag szovjet technológiát alkalmaznak. A légvédelem felszerelése ZU-23-2-es és ZPU gépágyúkból, valamint Sztrela-2-es vállról indítható légvédelmi rakétákból áll.
A fentiek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy amikor elkezdtek szivárogni a hírek a közelgő izraeli offenzíváról, a libanoni fegyveres erők szinte azonnal visszavonultak a határtól. A Közel-Kelet leggyengébb hadereje sem képzettség, sem felszerelés tekintetében nem említhető egy lapon nemhogy a régió csúcsragadozóival, de még a szomszédos Jordániával és Szíriával sem.
Címlapkép: a libanoni fegyveres erők legmondernebb harckocsija, az amerikai gyártmányú M60A3 gyakorlat közben. A címlapkép forrása: Wikimedia Commons
