Bejrút központjában csapott le Izrael, drónokkal támadtak a zsidó államra – Híreink a közel-keleti konfliktusról csütörtökön
Portfolio
A libanoni főváros, Bejrút központját érte izraeli légicsapás, a célpont egy a Hezbollah síita terrorszervezethez köthető egészségügyi hatóság irodája volt. A libanoni egészségügyi minisztérium szerint legalább hatan meghaltak a csapásban. Az izraeli haderő jelentése szerint az éjszaka folyamán dróntámadás érte a közép-izraeli Bat Jám városát. Az egyik drónt elfogták, a másik lakatlan területre zuhant.
Megosztás

Pénteki hírfolyamunk

A közel-keleti harcokkal foglalkozó pénteki hírfolyamunk ide kattintva olvasható:

Megosztás

Románia evakuálást hajtott végre

A bukaresti kormány katonai repülőgéppel menekített ki Libanonból csaknem 70 román állampolgárt, akiket csütörtök este Marcel Ciolacu miniszterelnök és Angel Tilvar védelmi miniszter fogadott a Bukarest melletti légitámaszponton.

Megosztás

Kerek perec elmondta Joe Biden, kirobban-e ma a következő nagy háború

Nem ma lesz az Irán elleni izraeli megtorlóművelet – osztotta meg Joe Biden amerikai elnök ezt az információt a nyilvánossággal.

Kerek perec elmondta Joe Biden, kirobban-e ma a következő nagy háború
Megosztás

Felemás eredményt hozott az irániak diplomáciai körútja

Katarban találkoztak az ázsiai államok vezetői, ahol iráni előterjesztésre napirendre került az egyre inkább elmérgesedő közel-keleti helyzet is. Tegnap arról lehetett olvasni, hogy az iráni kormány célja a találkozóval az volt, hogy megszerezze az öböl-államok támogatását.

Most nagyon úgy néz ki, hogy ez első körben nem jött össze, ugyanakkor a gazdag olajmonarchiák egyfelől biztosították Teheránt a semlegességükről, másfelől kiadtak egy nyilatkozatot, amelyben aggodalmukat fejezik ki a további eszkaláció miatt.

(Times of Israel)

Megosztás

Most omlik össze igazán a teherhajózás? - Fenyegető üzenetet küldtek a Vörös-tengert rettegésben tartó kalózok

A Vörös-tengeren közlekedő hajók továbbra is veszélyben vannak a jemeni Houthi milícia fenyegetései miatt. Egy görög hajózási vállalat vezetője nemrég szokatlan e-mailt kapott, amely figyelmeztette, hogy cége egyik hajója célponttá vált - tudósított a Reuters.

Most omlik össze igazán a teherhajózás? - Fenyegető üzenetet küldtek a Vörös-tengert rettegésben tartó kalózok
Megosztás

Evakuációba kezd Szlovákia, katonai gép és katonák indulnak meg

A szlovák védelmi minisztériumnak foglalkoznia kell a szlovákok Libanonból való evakuálásával, tekintettel a közel-keleti térség egyre kiszámíthatatlanabbá váló biztonsági helyzetére - derül ki a szlovák kormány szerdai ülésén elfogadott javaslatból a Szlovák Köztársaság Hírügynökségének közlése szerint.

Evakuációba kezd Szlovákia, katonai gép és katonák indulnak meg
Megosztás

Bekérették a német és az osztrák nagykövetet Teheránban

Az iráni állami média szerint bekérették Németország és Ausztria teheráni nagykövetét csütörtökön, miután Berlin és Bécs bekérette Irán képviselőit, hogy tiltakozzanak Irán Izraelt célzó támadása ellen.

(Reuters)

Megosztás

Újra lecsapott Izrael a Hezbollah bejrúti erődjére

A libanoni média szerint Izrael ismét csapást mért a Hezbollah Bejrút déli részén, Dahijehben lévő központjára, ahol pénteken a terrorszervezet vezérét, Haszan Naszrállahot is likvidálták.

(Times of Israel)

Megosztás

Evakuációba kezdett Oroszország

Oroszország elkezdte a Libanonban tartózkodó orosz állampolgárok kimenekítését, egy katasztrófaügyi minisztériumhoz tartozó gép ma 60 embert hozott ki Bejrútból – számol be a TASZSZ.

Evakuációba kezdett Oroszország
Megosztás

Szíria szerint izraeli támadás volt Damaszkusz közelében

A szíriai állami Szana hírügynökség szerint izraeli légitámadás volt Damaszkusz és a libanoni határ közelében. A szír légvédelem működésbe lépett, robbanásokat lehetett hallani.

(Times of Israel)

Megosztás

A Hezbollah szerint visszaverték az izraeli katonák előretörési kísérletét Libanonban

A Hezbollah azt állítja, hogy csütörtökön visszaverte az izraeli erők előretörési kísérletét a libanoni határnál.

A terrorszervezet közölte, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kísérletét a Fatima Gate határátkelőnél úgy akadályozták meg, hogy tüzérségi tűzzel lőtték az előrenyomuló katonákat. Azt is elmondták, hogy megállítottak egy izraeli támadást Marun Al-Rasz város közelében.

A Hezbollah azt is bejelentette, hogy újabb rakétákat lőtt ki Izraelre, célba véve egy izraeli települést az ország északi részén, valamint egy katonai előőrsöt is.

(CNN)

Megosztás

Hát itt meg mi történik? Szivárognak a felvételek, orosz légibázist bombázott Izrael

Több szíriai hírforrás is arról számolt be, hogy az éjszaka folyamán az izraeli légierő lebombázta a szíriai Hmejmin légibázist, amely alapvetően orosz ellenőrzés alatt áll. Az IDF nem erősítette meg a támadás tényét.

Hát itt meg mi történik? Szivárognak a felvételek, orosz légibázist bombázott Izrael
Megosztás

Az iráni Forradalmi Gárda egy tanácsadóját likvidálták Damaszkuszban még hétfőn

Iráni jelentés szerint az iráni Forradalmi Gárdának dolgozó egyik tanácsadó belehalt a szíriai főváros, Damaszkusz elleni hétfői izraeli légitámadásban szerzett sérüléseibe.

A tanácsadót Madzsid Divani néven azonosították, de további részleteket nem közöltek.

A szóban forgó támadás valószínűleg ugyanaz, mint a szíriai állami média által kedden közölt akció, amelyben három civil meghalt és kilenc másik megsebesült.

(Reuters)

Megosztás

Megerősítette a Hamász de facto miniszterelnökének a halálát Izrael

Az izraeli hadsereg és a Sin Bét megerősítette, hogy három hónappal ezelőtt egy légicsapásban megölték a Hamász palesztin terrorszervezet de facto miniszterelnökét, Ravi Mustahát.

A három hónappal korábbi gázai csapásban életét vesztette még Szameh al-Sziráj, a Hamász politikai irodájának biztonsági vezetője, illetve Szami Odeh, a terrorszervezet "általános biztonsági mechanizmusának" vezetője.

A légicsapást azután hajtották végre, hogy az izraeli hírszerzés igazolta, a három vezető egy alagútban rejtőzik a Gázai övezet északi részén.

(Times of Israel)

Megosztás

Műholdképen a pusztítás: úgy látszik, nagyon betalált egy iráni rakéta

Műholdfelvételek tanúsága szerint a Nevatim izraeli légibázis tetőjén egy hatalmas lyuk keletkezett, miután valószínűleg eltalálta egy iráni rakéta a keddi nagyszabású támadás során – írja a Times of Israel.

Műholdképen a pusztítás: úgy látszik, nagyon betalált egy iráni rakéta
Megosztás

Újra megnyitotta légterét Irán

Irán újra megnyitotta légterét a kereskedelmi járatok előtt, miután kedd este, az Izrael elleni rakétatámadást követően elrendelte annak lezárását.

(CNN)

Megosztás

Hihetetlen történet: túlélte a Hamász tavalyi mészárlását, hőstettet hajtott végre az iráni rakétatámadás idején

A CNN beszámolt egy tartalékos izraeli katona, Lev Kreitman történetéről, aki túlélte a Hamász tavaly október 7-i mészárlását, a keddi jaffai terrortámadás során pedig saját fegyverével szállt szembe a két terroristával.

Hihetetlen történet: túlélte a Hamász tavalyi mészárlását, hőstettet hajtott végre az iráni rakétatámadás idején
Megosztás

Megjött a bejelentés: evakuál az Egyesült Államok

Diplomáciai segítséggel mintegy 100 amerikai állampolgár és családtagjaik hagyták el Libanont - közölte a washingtoni külügyminisztérium szóvivője szerdán.

Megjött a bejelentés: evakuál az Egyesült Államok
Megosztás

A jemeni húszik azt állítják, hogy Tel-Avivra mértek csapást drónokkal

A jemeni húszik azt közölték, több drónnal sikeres támadást hajtottak végre egy "létfontosságú célpont" ellen Tel-Avivban.

Izrael ugyanakkor nem számolt be károkról vagy sérültekről.

(Times of Israel)

Megosztás

Elárulta az izraeli diplomata: küszöbön áll a válaszcsapás, bármi célpont lehet a Közel-Keleten

Danny Danon, Izrael washingtoni nagykövete a CNN-nek azt mondta, az iráni rakétatámadásra adandó izraeli válaszcsapás hamarosan bekövetkezik, és a Közel-Keleten bárhol támadhatnak.

Elárulta az izraeli diplomata: küszöbön áll a válaszcsapás, bármi célpont lehet a Közel-Keleten
Megosztás

Zelenszkij azt kéri Ukrajnának, amit Izrael már többször megkapott

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éjjeli videóüzenetében arra kérte a Nyugatot, hogy tegye azt Ukrajnában, amit az Izrael elleni iráni rakétatámadás során is tett: segítsen lelőni az Ukrajnára támadó orosz rakétákat – írja az Ukrajinszka Pravda.

Zelenszkij azt kéri Ukrajnának, amit Izrael már többször megkapott
Megosztás

A megölt Hezbollah-vezető halála előtt beleegyezett volna a tűzszünetbe

Abdallah Bu Habib libanoni külügyminiszter szerint Haszan Naszralláh Hezbollah-vezető, akit Izrael múlt pénteken ölt meg egy Bejrút elleni légicsapásban, halála előtt beleegyezett az Egyesült Államok és Franciaország által kezdeményezett 21 napos tűzszünetbe.

A külügyminiszter szerint Amos Hochstein fehér házi tanácsadó már készült Libanonba repülni, hogy a tűzszünetről tárgyaljon, amely állítólag Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök jóváhagyását is elnyerte. Azonban nem sokkal később az izraeli légierő lecsapott Naszralláhra.

(CNN)

Megosztás

Drónokkal támadtak egy közép-izraeli városra

Két drón támadt csütörtökre virradó éjjel Bat Jám városára, amely Izrael középső részén található.

Az izraeli hadsereg szerint az egyik drónt a légierő elfogta, a másik lakatlan területre zuhant.

(Times of Israel)

Megosztás

Súlyos légicsapás érte Bejrút központját

Bejrút központját érte izraeli légitámadás, a célpont a Hezbollahhoz köthető egészségügyi hatóság irodája volt. A libanoni egészségügyi minisztérium szerint legalább hat ember életét vesztette a csapásban.

Bejrútnak ezt a területét a 2006-os izraeli-libanoni háború óta nem támadta a zsidó állam.

(CNN)

Megosztás

Bejrút központjában csapott le Izrael, drónokkal támadtak a zsidó államra – Híreink a közel-keleti konfliktusról csütörtökön

A libanoni főváros, Bejrút központját érte izraeli légicsapás, a célpont egy a Hezbollah síita terrorszervezethez köthető egészségügyi hatóság irodája volt. A libanoni egészségügyi minisztérium szerint legalább hatan meghaltak a csapásban. Az izraeli haderő jelentése szerint az éjszaka folyamán dróntámadás érte a közép-izraeli Bat Jám városát. Az egyik drónt elfogták, a másik lakatlan területre zuhant.

Címlapkép: Haszan Naszralláh sejknek, a Hezbollah Irán-barát libanoni síita szervezet izraeli hadsereg által megölt vezetőjének képét mutatja egy férfi egy izraeli légicsapás színhelyén, Bejrút túlnyomórészt síiták lakta déli elővárosában, Dahijében 2024. október 2-án. MTI/EPA/LUSA/Joao Relvas

Kiszámoló

Unit linked biztosítás költségei

Már nagyon sok éve nem írtam a unit linked biztosításokról (ide tartoznak a nyugdíjbiztosítások is), pedig lehet, hogy kellett volna. Hogy miért nem kötünk unit linked biztosítást, arra egy s

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
izrael-iran-F-35-lopakodo-vadaszgep-harci-repulogep-amerikai-egyesult-allamok