Szétszedtek egy Iszkander rakétát, nem számítottak arra, amit benne találtak
Globál

Szétszedtek egy Iszkander rakétát, nem számítottak arra, amit benne találtak

Portfolio
Egy még 2023. augusztus 19-én Csernyihivben becsapódott orosz rakétáról kiderült, hogy amerikai gyártmányú alkatrészeket tartalmazott – írja az Ukrajinszka Pravda a Bloomberg alapján.

A becsapódott rakéta összesen hét embert ölt meg, köztük egy 6 éves kislányt.

Olekszandr Viszikan, a kijevi törvényszéki szakértői tudományos kutatóintézet kutatója azonosította az Iszkander-K cirkálórakéta SN-99 navigációs rendszerének modulját a becsapódás helyszínén. A modul négy nyugati vállalat által gyártott alkatrészeket tartalmazott.

A navigációs rendszer a rakéta „agya”, amely azt a műholdakhoz kapcsolja, és a célhoz vezeti.

A rakétát jelölései alapján 2023 márciusában vagy azt követően gyártották, jóval az Egyesült Államok és szövetségesei által bevezetett exportkorlátozások után. Ezek a szankciók tiltják a katonai célokra felhasználható nyugati chipek Oroszországba szállítását.

Ez a rakéta új volt. Olyan alkatrészekkel rendelkezett, amelyek lehetővé tették, hogy összekapcsolódjon a műholddal, ami csak egy dolgot jelentett: halálosabb volt

– mondta Viszikan.

A törmelékben talált alkatrészek között szerepeltek a Silicon Laboratories, az Analogue Devices, az Infineon Technologies és az Integrated Silicon Solution által gyártott navigációs berendezések. A félvezetők gyártási dátumai 2022 elejére tehetők, és Oroszország valószínűleg a nyugati exporttilalmak bevezetése után vásárolta őket.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

MNB Intézet

SZJA 1% - mire ad a magyar?

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy állampolgár közvetlenül \"beleszóljon\" az állami k

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
orosz katona