Másfél éve tartó polgárháború
Az etnikailag sokszínű Szudánban az állam 1956-os függetlenedése óta egymást követik a puccsok, polgárháborúk és más konfliktusok. A Nílus menti állam egykor Afrika legnagyobb területű országa volt, mígnem 2011-ben egy véres polgárháború nyomán függetlenedett tőle Dél-Szudán – így a 49 milliós Szudán ma a fekete kontinens harmadik legnagyobb területű állama.
Az országot 1989 és 2019 között a véreskezű diktátor, Omár al-Basír vezette, akit aztán saját katonái puccsoltak meg, miután tüntetések törtek ki ellene. Al-Basír az iszlamista terrorizmus lelkes támogatója volt, például Oszaba bin Ládent is ő bújtatta Kartúmban 1991 és 1996 között. A dárfúri népirtás miatt a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 2009-ben elfogatóparancsot adott ki ellene – ma Vlagyimir Putyin mellett ő az egyetlen volt vagy jelenlegi országvezető, aki az ICC körözési listáján szerepel.
2019-es megbuktatása után előbb egy közös katonai–civil vezetés, a Szuverén Tanács vette át a hatalmat. Szudánt a hadsereg vezetője, Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok de facto államfőként irányította, míg a miniszterelnök egy civil, Abdalla Hamdok lett. 2021. október 15-én azonban a hadsereg őrizetbe vette Hamdokot, és nyílt katonai diktatúrát vezetett be. Bár al-Burháni ígéretet tett arra, hogy később civil kormányzatnak adja át a hatalmat, és új választások lesznek, erre azóta sem került sor. Ehelyett al-Burháni saját helyettesével, Mohamed Hamdán Dagalóval, a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) parancsnokával került összetűzésbe. A konfliktus oka, hogy al-Burháni be akarta olvasztani a hadseregbe a jól felszerelt RSF-et, a magát Hamadtinak nevező Dagalo azonban nem akarta alávetni magát.
2023. április 15-én aztán robbant a hatalmi konfliktus, és az RSF harcba kezdett az ország fölötti uralomért.
Az elmúlt majdnem másfél évben a hadiszerencse folyamatosan változott, és egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni. A főváros, Kartúm az RSF ellenőrzése alá került, a hadsereg pedig a Vörös-tenger partján lévő Port Szudánban rendezte be központját. Kartúm elfoglalására a hadsereg szeptember 24-én indított támadást, de még ha el is foglalnák azt, az RSF kezén így is jelentős területek vannak, köztük a fontos mezőgazdasági vidék, El Gezira állam. A háború eddig 150 ezer ember életét követelte, mintegy 10 millióan menekültek el otthonukból, több százezren a szomszédos országokba. 25 millió ember – a lakosság több mint fele – éhezéssel néz szembe, és egy régióban már most éhínség van.
It has been seventeen months since the war erupted in April 2023, and it seems like there is no end in sight.The remaining residents in Khartoum are facing a harsh reality and one of the worst humanitarian catastrophes ever recorded.Here is a brief story and scenes of pic.twitter.com/s2fjURMcZt
— AlMigdad (Hassan) September 30, 2024
A legrosszabb a helyzet a nyugat-szudáni Darfúrban, amely már a 2000-es évek elejétől súlyos konfliktusok színtere volt. Darfúrban 2003-tól a nem arab lázadók ütköztek meg a szudáni hadsereggel és helyi nomád arabokkal, a konfliktus aztán 300 ezer ember életét követelő népirtásba fordult. A darfúri konfliktusban a jelenlegi RSF-vezér, Dagalo is szerepet vállalt, aki nomád arabokból szervezett milíciát dzsandzsavidek néven. A később általa is megbuktatott elnök, al-Basír rendszerint a különböző lázadó csoportok elintézését bízta rá. Szolgálataiért cserébe számos aranybányát kapott meg Dárfúrban, amelyekből mérhetetlenül meggazdagodott. Később, 2013-ben Omár al-Basír elnök felügyelete alatt hozta létre Dagalo a dzsandzsavidekből az RSF-et. Elemzők szerint az RSF-vezér mögött jóval szorosabban kitart saját paramilitáris szervezete, mint a hadsereg al-Burháni mögött, akinek sokkal több különböző érdeket kell összeegyeztetnie.
Észak-Darfúr államban jelenleg heves harcok folynak, ahol az RSF megpróbálja bevenni a hadsereg ottani utolsó erődjét, al-Fasir városát. Itt a hadsereg a korábbi darfúri, nem arab lázadókkal van szövetségben, az RSF-et pedig a helyi nem arab népesség elleni, etnikai alapú atrocitásokkal, gyilkosságokkal, szexuális bűncselekményekkel vádolják. Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa arra figyelmeztetett, ha az 1,8 milliós al-Fasir elesik, még több etnikai alapú bűncselekménnyel kell számolni. A hadsereget szintén vádolják háborús bűnök elkövetésével; persze egyik fél sem ismeri el, hogy ilyenekben részt venne.
A polgárháború lezárására irányuló nemzetközi erőfeszítések eddig terméketlen talajra hullottak. Az Egyesült Államok augusztusra szervezett fegyverszüneti tárgyalásokat Svájcban, ám azokra csak az RSF képviselői mentek el, a hadsereg távol maradt. Múlt csütörtökön – a Kartúm elleni hadművelet megindulásának napján – mind al-Burháni, mind Dagalo videóüzenetet intézett az ENSZ New Yorkban ülésező Közgyűléséhez. A hadsereg vezetője a fegyverszünet feltételéül szabta, hogy az RSF tegye le a fegyvert, és mondjon le az általa megszállt területekről. Kikötötte azt is, hogy a fegyverszüneti tárgyalásokon nem vehetnek részt olyan országok, amelyek a paramilitáris alakulatot támogatják – itt elsősorban az Egyesült Arab Emírségekre utalt. Dagalo a maga videóüzenetében azt mondta, készek a fegyverszünetre és a humanitárius segítség beengedésére az általuk őrzött területekre.
Geopolitikai játszma a háttérben
A polgárháború egymással szemben álló felei nemzetközi támogatást is élveznek, és igencsak változatos szövetségek jöttek létre. A hadsereget támogatja Egyiptom, Irán, Oroszország, de még Ukrajna is, miközben az RSF mögött ott áll az Egyesült Arab Emírségek. Az Egyesült Államok és általában a Nyugat – amelyeket szinte teljesen leköt a közel-keleti és az ukrajnai konfliktus – közreműködése fegyverszüneti tárgyalások szervezésében és aggódó nyilatkozatokban merül ki.
A két súlyos konfliktus árnyékában a szudáni polgárháború lényegében elfeledett háborúvá vált, pedig Szudán ásványi kincsekben – aranyban és gyémántban – gazdag, a Vörös-tengernél pedig hosszú partvonallal rendelkezik, ami stratégiai fontosságú szereplővé teszi a Közel-Keleten. A polgárháború kedvez a dzsihádista mozgalmaknak is, amelyek már így is nagy problémát jelentenek a Száhel-övezetben, melynek Szudán is része. Abdalla Hamdok volt szudáni kormányfő – jelenleg a demokratikus erők koalíciója, a Haladás vezetője – nemrég arra figyelmeztetett, hogy Szudán a terrorizmus „termékeny talajává” válhat, ami az egész tágabb régiót fenyegeti.
Az RSF mögött a hadsereg az Egyesült Arab Emírségek tevékeny támogatását sejti, miközben az Emírségek tagadja ezt.
Az ENSZ szerint ugyanakkor hiteles bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy Abu-Dzabi fegyverekkel támogatja az RSF-et. Nyugati megfigyelők szerint az öbölmonarchia támogatása mögött az állhat, hogy attól tartanak, a hadsereg győzelme az iszlamista mozgalmaknak kedvezne, amelyek al-Burháni oldalán állnak. A hadsereg szerint Csádból, Dél-Szudánból és a Közép-afrikai Köztársaságból zsoldosok segítik Dagalo paramilitáris erőit.
Más országok viszont a hadsereget támogatják. Irán – amely tavaly állította helyre a kapcsolatokat Szudánnál – nemrég állt be a támogatók közé. Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) védelmi agytröszt jelentése szerint Teherán 2023 végén Mohadzser–6-os drónokat szállított a szudáni hadseregnek.
A legkülönösebb Oroszország viselkedése, amelyik kezdetben az RSF-et látszott támogatni, mostanra viszont úgy tűnik, a hadsereg mellett tette le a garast. Az orosz Wagner zsoldoscsoport Dagalo erőivel állt közeli kapcsolatban, részt vettek az RSF fegyvereseinek kiképzésében, cserébe a jelentős aranyüzletet bonyolító Dagalo aranybányákat adott át a Jevgenyij Prigozsin vezette üzleti hálózatnak. Prigozsin tavaly augusztusi halála után azonban a Wagner csoport és a néhai zsoldosvezér pénzügyi hálózata a Kreml ellenőrzése alá került, és ez – úgy látszik – megpecsételte az RSF és az oroszok együttműködését.
A szudáni polgárháború egy ideig az orosz–ukrán háború furcsa kihelyezett színtere is volt. A CNN tavaly szeptember 20-án arról számolt be, hogy ukrán különleges erők állhattak egy RSF elleni dróncsapássorozat és szárazföldi akciók mögött. Bár az ukrán vezetés sem meg nem erősítette, sem nem cáfolta a CNN riportját, utóbbi három nappal később, 2023. szeptember 23-án erős alátámasztást kapott, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előre be nem jelentett találkozót tartott al-Burhánival az írországi Shannon repülőtéren.
Idén márciusban a The Wall Street Journal jelentetett meg részletes anyagot arról, hogy
az ukrán katonai hírszerzés (HUR) különleges egységei hajtottak végre műveleteket Szudánban a hadsereg oldalán, nemcsak az RSF, hanem a Wagner zsoldosai ellen is.
Az ukrán különleges erők tavaly augusztus közepén érkeztek meg az országba – ekkoriban a Wagner révén az oroszok még az RSF oldalán álltak. Az ukrán támogatás mögött nemcsak az orosz zsoldosok elleni fellépés állhatott, hanem az is, hogy al-Burháni már az ukrajnai háború kitörése előtt fegyvereket szállított az országba. Ukrajna szudáni akcióiról annak idején mi is részletesebben írtunk:
Időközben azonban Oroszország a hadsereg mellé állt, amiben szerepet játszik az is, hogy Moszkva már régóta törekszik arra, hogy haditengerészeti bázist hozzon létre a Vörös-tenger partján Szudánban. Még 2017-ben al-Basír és Vlagyimir Putyin orosz elnök állapodott meg a bázis építéséről, ahol 300 orosz katona állomásozott volna, és négy hadihajó befogadására lett volna képes. A bázis ügye a 2019-es puccs miatt lekerült a napirendről, de az oroszok most felmelegítenék a kérdést. A Vörös-tenger partvidékét a hadsereg uralja, ami magyarázhatja Oroszország pálfordulását, illetve valószínűleg arra számítanak Moszkvában, hogy hosszabb távon a hadsereg az esélyesebb a háború megnyerésére.
Így most az a nagyon furcsa helyzet állt elő, hogy
Oroszország és Ukrajna egy oldalra került a szudáni polgárháborúban.
Szudáni katonai hírszerzési vezetők szerint jelenleg nyugalmazott ukrán pilóták és orosz mesterlövészek is részt vesznek a szudáni hadsereg kiképzésében – számolt be róla a Financial Times. Az ukrán védelmi minisztérium is megerősítette, hogy az ukrán légierőből leszerelt egykori katonák működnek közre kiképzőként a szudáni hadsereg mellett. Orosz részről még katonai szolgálatban lévő mesterlövészek segíthetik al-Burháni erőit. Port Szudán repülőterén pedig nemrég egy Il–76-os orosz katonai szállító repülőgépet láttak, amely háromszor repülhetett onnan Mali fővárosába, Bamakóba, ahol a Wagner-utód Afrika Hadtestnek van bázisa.
A geopolitikai érdekek tovább nehezítik, hogy belátható időn belül fegyverszünet álljon be Szudánban. Egyes elemzők arra figyelmeztetnek, hogy itt is bekövetkezhet és tartósan fennmaradhat egy líbiai típusú helyzet, vagyis az, hogy az ország területileg két részre osztódik, és miután egyik fél sem bír a másikkal, egy alacsony intenzitású konfliktus állandósul.
Címlapkép: Füst száll fel a szudáni Omdurman városában 2023. június 2-án. Forrás: Getty Images
