Újabb kínai autógyártó tör be Európába - Elképesztő tervei vannak
Globál

Újabb kínai autógyártó tör be Európába - Elképesztő tervei vannak

Portfolio
A kínai Changan autógyártó vállalat konkrét terveket dolgozott ki európai piacra lépésére. A cég 2024 utolsó negyedévében tervezi első modelljének, a Deepal S07 tisztán elektromos SUV-nak a bevezetését négy európai országban, majd fokozatosan terjeszkedne további piacokon. A vállalat ambiciózus célja, hogy 2028-ra minden jelentős európai autópiacon jelen legyen - írja az Electrive.

A Changan már megtette az első lépéseket európai terjeszkedése felé. Németországban és Hollandiában leányvállalatokat hozott létre, a müncheni székhelyű Changan Automobile Deutschland GmbH szeptember eleje óta működik.

A vállalat tervei szerint az első négy célország, ahol elektromos járműveivel megjelenik, Norvégia, Dánia, Németország és Hollandia lesz.

2025 elején Svájcban, Svédországban és Finnországban, majd jövő júliusban az Egyesült Királyságban is megjelennek. A tervek szerint 2026-ban Spanyolország és Olaszország következne.

A kínai autógyártó már 2023 novemberében bejelentette, hogy Deepal márkájú elektromos járműveit Európában is értékesíteni fogja. A csungkingi székhelyű Changan több elektromosautó-márkában is érdekelt Kínában. Többségi tulajdonosa például az Avatr márkának, amelyben a CATL akkumulátorgyártó is részesedéssel bír. Emellett a Qiyuan (más néven Nevo) márka alatt is kínál elektromos autókat hazájában.

Az első Európába szánt modell, a Deepal S07 egy középkategóriás elektromos SUV, amelyet idén áprilisban mutattak be Kínában. A 4,75 méter hosszú jármű méretei a Tesla Model Y-éhoz hasonlóak, tengelytávja 2,90 méter. Csomagtere 570 és 1510 liter között változtatható, emellett egy 125 literes első csomagtartóval rendelkezik.

A hajtásrendszert illetően Kínában két tisztán elektromos változatot kínálnak. Az egyik 190 kW-os hátsókerék-hajtással és 69 kWh-s akkumulátorral rendelkezik, ami 520 kilométeres hatótávot biztosít. A másik változat 80 kWh-s akkumulátorral 628 kilométert tud megtenni egy töltéssel, de teljesítménye csak 160 kW.

Kínában az S07 ára 169 900 és 212 900 jüan között mozog, amely körülbelül 8,6 millió és 10,9 millió forintnak felel meg.

Azt még nem tudni, hogy a Changan mennyit kér majd az elektromos SUV-ért Európában.

Európa kulcsfontosságú mérföldkövet jelent a Changan globális terjeszkedési stratégiájában

- nyilatkozta Leevon Tian, a Changan Automobile Europe Holding B.V. vezérigazgató-helyettese.

A Changan 1984 óta gyárt autókat, és eddig több mint 20 millió járművet állított elő. A vállalat már 2003-ban megnyitotta saját tervezőközpontját Torinóban, majd 2010-ben az Egyesült Királyságban, 2021-ben pedig Németországban is létesített telephelyet.

Címlapkép forrása: Anusak Laowilas/NurPhoto via Getty Images

MNB Intézet

SZJA 1% - mire ad a magyar?

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy állampolgár közvetlenül \"beleszóljon\" az állami k

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Ez is érdekelhet
Swords-of-Iron_-_Merkava_Mk_4M_02