Úgy fest, rögtön csődöt mondhatott Irán félelmetes szuperfegyvere
Globál

Úgy fest, rögtön csődöt mondhatott Irán félelmetes szuperfegyvere

Portfolio
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda bejelentette, új típusú hiperszonikus rakétát vetett be az Izrael elleni támadásban - írta meg a Sky News.

A szervezet közleménye szerint rakétáik 90 százaléka sikeresen elérte célpontját. Ez az állítás azonban teljesen ellentmond más forrásoknak. A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója "hatástalannak" minősítette a támadást. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) pedig arról számolt be, hogy a kilőtt rakéták jelentős részét megsemmisítették.

Az iráni forradalmi gárda közlése szerint a támadásban most először részt vett a "Fattah" nevű hiperszonikus rakétája is, amelyet Irán fejlesztett és gyártott.

A fegyvert tavaly mutatták be először nyilvánosan, neve "hódítót" vagy "győzelemhozót" jelent.

A "Fattah" rakéta tavaly került a figyelem középpontjába, amikor olyan hírek terjedtek el, hogy esetlegesen nukleáris robbanófejek hordozására is alkalmas lehet. Ezt az információt azonban hivatalosan nem erősítették meg.

A hiperszonikus rakétával külön cikkünkben is foglalkoztunk, mint olyan veszélyes fegyverrel, amellyel Irán akár súlyos csapást is mérhet Izraelre. Kiemeltük, Irán valószínűleg csak akkor fogja ezt a fegyvert használni, ha demonstrálni akarja a következő generációs csapásmérő eszköz képességeit, megüzenve a világnak azt, hogy milyen jól is állnak a rakétatechnológia terén. Már akkor felhívtuk arra is a figyelmet, hogy egy ilyen kísérletnek persze csalódás és arcvesztés is lehet a vége, ha egy izraeli légvédelmi rakétarendszer mégiscsak lelövi a "lelőhetetlen" Fattah-1-est.

Amennyiben az Iszlám Forradalmi Gárda tényleg bevetette az új hiperszonikus rakétát, és figyelembe vesszük az IDF tájékoztatását a támadásban résztvevő rakéták hatástalanításáról, akkor pontosan ez történhetett.

Irán félelmetes fegyvere csődöt mondhatott az Izrael elleni első éles bevetésén.

Címlapkép forrása: Morteza Nikoubazl/NurPhoto via Getty Images

MNB Intézet

SZJA 1% - mire ad a magyar?

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy állampolgár közvetlenül \"beleszóljon\" az állami k

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Swords-of-Iron_-_Merkava_Mk_4M_02