Kemény üzentet küldött Izrael
Globál

Kemény üzentet küldött Izrael

Portfolio
Az iráni támadást követően Izrael határozott válaszlépéseket helyezett kilátásba. Daniel Hagari ellentengernagy, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője tájékoztatta a sajtót a kialakult helyzetről és az esetleges következményekről - közölte a Times of Israel.

Hagari elmondta, hogy az izraeli légierő továbbra is teljes kapacitással működik, és erőteljes csapásokat fog mérni a térségben. Kiemelte az izraeli és amerikai légvédelmi rendszerek hatékony együttműködését a felderítés és elfogás terén az Izrael ellen intézett, mintegy 180 rakétából álló iráni támadás során.

A szóvivő óvatosan nyilatkozott a támadás eredményeiről:

Még vizsgáljuk és nem akarunk minden információt átadni az ellenségnek.

Ugyanakkor hangsúlyozta Irán felelősségét a helyzet eszkalálódásában.

Irán ma este súlyos tettet hajtott végre, és a Közel-Keletet eszkalációba sodorja

- jelentette ki Hagari. Hozzátette, hogy Izrael a politikai vezetés útmutatása alapján fog cselekedni, az általuk választott helyen és időben.

Az ellentengernagy egyben figyelmeztetett:

a ma esti eseménynek következményei lesznek.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

MNB Intézet

SZJA 1% - mire ad a magyar?

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy állampolgár közvetlenül \"beleszóljon\" az állami k

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Swords-of-Iron_-_Merkava_Mk_4M_02