Betört Libanonba az izraeli hadsereg, dübörög az Északi Nyilak hadművelet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Portfolio
Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Hajnalban bejelentette Jeruzsálem, hogy betörtek Libanonba az izraeli katonák. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.
Megosztás

Kimenekítési parancsot adott ki az izraeli hadsereg

Arab nyelvű üzenetben szólította fel az izraeli hadsereg több mint egy tucat Dél-Libanonban található település lakosságát, hogy azonnal hagyják el lakóhelyeiket és induljanak északnak.

Megosztás

Fadi-4-est lőttek ki Izrael központjára

A Hezbollah vállalta a felelősséget az Izrael központját ért támadásokért, azt is megosztották, hogy Fadi-4-es rakétákat lőttek ki és a Moszad központját célozták.

Megosztás

Észak-Izrael elég súlyos támadás alatt áll

A Hezbollah folyamatosan lövi Izrael északi részét, az IDF közlése szerint milliók vonultak fedezékbe a támadások miatt.

Megosztás

Megrakétáztak egy amerikai bázist, átjutottak a légvédelmen

Rakétatámadás érte kedden az iraki főváros nemzetközi repülőterén található amerikai katonai bázist. Az AFP-nek nyilatkozó biztonsági források szerint három rakétát lőttek ki a Victory bázisra, amelyek közül kettőt sikerült elhárítani a védelmi rendszernek.

Megrakétáztak egy amerikai bázist, átjutottak a légvédelmen
Megosztás

Videó: rakéta csapott Izrael központjába, hatalmas robbanás rázta meg Kfar Kászim városát

Rakétatalálat érte Kfar Kászim települést, egy arab lakosságú várost Izrael központjában – jelentette az izraeli hadsereg.

Videó: rakéta csapott Izrael központjába, hatalmas robbanás rázta meg Kfar Kászim városát
Megosztás

Ez nagyon ciki: Moszad-ügynök volt Irán Moszad-vadász különleges ügynökségének vezetője

Izrael nemzetközi hírszerzési szervezete, a Moszad teljes mértékben beépült az iráni hírszerzésbe, olyannyira, hogy Irán Moszad-ellenes szervezetének vezetője és mintegy 20 tagja is Izraelnek dolgozott – mondta Mahmud Ahmadinezsád, Irán volt elnöke egy interjúban.

Ez nagyon ciki: Moszad-ügynök volt Irán Moszad-vadász különleges ügynökségének vezetője
Megosztás

Mit akar elérni Izrael a Libanon elleni invázióval? - Ez a 3 legfontosabb stratégiai cél

Ma hajnalban izraeli deszantosok lépték át Libanon határát: megkezdődött ezzel az Északi Nyilak hadművelet szárazföldi komponense. Izrael kormánya limitált betörést és korlátozott célokat emleget, a helyzet azonban mindenképpen veszélyesnek és kockázatosnak nevezhető.

Mit akar elérni Izrael a Libanon elleni invázióval?  - Ez a 3 legfontosabb stratégiai cél
Megosztás

Újabb rakétákat lőtt ki a Hezbollah

Nagyjából 10 perce megszólaltak a légvédelmi szirénák az észak-izraeli Civon faluban is. A kilőtt lövedékek számáról egyelőre nem érkeztek hírek.

(X)

Megosztás

Figyelmeztet Izrael: a civilek ne menjenek a Litáni folyótól délre

Avicsaj Andrae ezredes, az IDF arab nyelvű szóvivője az X-en közzétett bejegyzésében felszólította a libanoni civil lakosságot, hogy a Litáni folyótól délre található területeken ne közlekedjenek gépjárművel.

A szóvivő szerint a térségben intenzív harcok folynak, a Hezbollah pedig civil járművekkel közlekedik a környéken. Ezért kérik a lakosságot, hogy mellőzzék a járművek használatát.

(X)

Megosztás

Damaszkuszt is lebombázta az izraeli légierő

Egyelőre nem világos, pontosan mit támadtak Szíria fővárosában, a közösségi médiában lángoló lakóházakról érkeztek felvételek.

Iránhoz köthető források szerint egy televíziós műsorvezető is meghalt a támadásokban, független források ezt nem erősítették meg.

Megosztás

Megjött az első videó a Libanon elleni invázióról: izraeli elitalakulat lépett át a határon

Videót publikált az Izraeli Védelmi Erők (IDF) hivatalos X-oldala a Libanon elleni invázió kezdetéről.

Megjött az első videó a Libanon elleni invázióról: izraeli elitalakulat lépett át a határon
Megosztás

Bejrútot bombázza az izraeli légierő

Az IDF közlése szerint lőszerraktárakat és más katonai objektumokat vettek célba a libanoni fővárosban. A célpontok a Hezbollahhoz köthetők.

Megosztás

Megindult a Hezbollah megtorlása: támadás alá került Metula

Riadószirénák szólnak Izrael északi részén, a határon található Metulát és térségét lövi a Hezbollah.

Megindult a Hezbollah megtorlása: támadás alá került Metula
Megosztás

Megtörte a csendet a Fehér Ház: véleményt mondtak Izrael libanoni inváziójáról

Izrael önvédelemből jár el, az Egyesült Államok ezért mindenben támogatja Jeruzsálemet – idézi a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivőjét a Times of Israel.

Megtörte a csendet a Fehér Ház: véleményt mondtak Izrael libanoni inváziójáról
Megosztás

Műveleti célok

Az izraeli haderő csak "néhány napig" tervez Libanon területén tartózkodni, még csak nem is hetekkel számolnak - írja a Sky News.

Közben az is kiderült, hogy "Északi Nyilak" névre hallgat a Libanon elleni hadművelet.

Megosztás

Megindult a támadás: betört Libanonba az izraeli hadsereg

Tegnap behatoltak az Izraeli Védelmi Erők (IDF) katonái Libanonba, egyelőre a sajtó limitált támadást emleget, amely néhány határ menti településre és objektumra korlátozódik.

Megindult a támadás: betört Libanonba az izraeli hadsereg
Megosztás

Aktiválódott a légvédelem Szíriában

A szíriai állami média közleménye szerint Damaszkusz közelében megsemmisített a légvédelem egy "ellenséges repülő célpontot". Arról pillanatnyilag nincsenek információk, hogy mit lőttek le a főváros közelében, illetve hogy kihez tartozott az eszköz.

(Times of Israel)

Megosztás

Az éjszakai ülésen döntött az izraeli kormány a kommandósok bevetéséről

A ma hétfő éjszakai biztonsági kabinetülésen döntött úgy az izraeli kormány, hogy "időben és térben" korlátozott szárazföldi támadást indít a határ menti célpontok ellen.

Jeruzsálem közleménye szerint a különleges alakulatok célja nem libanoni területek megszállása volt, csak a határ közelében található célpontok kiiktatása.

Ennek fényében nem lehet teljesen kizárni, hogy az Egyesült Államok végül tényleg le tudta beszélni Jeruzsálemet arról, hogy komolyabb offenzívát indítson Libanon ellen, bár továbbra is kérdéses, hogy egy kizárólag a határ menti településeket célzó rajtaütéssorozat után miért döntene úgy a Hezbollah, hogy visszavonja csapatait a Litáni folyó mögé.

(Axios)

Megosztás

Beismerte Izrael: órákkal ezelőtt átlépték a libanoni határt - Akcióban az elit kommandósok

Ahogyan arra számítani lehetett, Izrael komolyan vette a műveleti titoktartást, így órákon keresztül nem lehetett tudni, megindult-e már a szárazföldi támadás Libanonban. Most kiderült, hogy igen - írja a Times of Israel.

Beismerte Izrael: órákkal ezelőtt átlépték a libanoni határt - Akcióban az elit kommandósok
Megosztás

Újabb európai ország kezd evakuációba

Repülőgépet bérelt a brit kormány a Libanonban tartózkodó brit állampolgárok elszállítására.

Újabb európai ország kezd evakuációba
Megosztás

Kiderült, meddig tervezi visszaszorítani a Hezbollahot Izrael - Nagy fába vágták a fejszéjüket

A Times of Israel-nek nyilatkozó amerikai tisztségviselők elmondták: Jeruzsálem nem kisebb célt tűzött ki magának, mint hogy a Litáni folyó mögé szorítsa vissza a Hezbollah fegyvereseit.

Kiderült, meddig tervezi visszaszorítani a Hezbollahot Izrael - Nagy fába vágták a fejszéjüket
Megosztás

Legalább hat robbanást jelentettek Bejrútból

A libanoni hatóságok "legalább hat, vagy hét" robbanást jelentettek azt követően, hogy az izraeli légierő támadást mért a főváros déli részén található Hezbollah-központ ellen. Az IDF arab nyelvű közleményben az akció előtt egy órával felszólította a lakosságot a környék elhagyására.

(Times of Israel)

Megosztás

Újabb rakéták indultak Izrael felé, az amerikaiakat is lőtték

Beindultak a légitámadást jelző szirénák Izrael egyik legészakibb településén, Misgav Am kibucban. A falu egyike annak a három településnek, amiket ma este Izrael műveleti területté nyilvánított. A környék lakosságát már hónapokkal ezelőtt evakuálták. Károkról nem érkeztek hírek.

Ezzel nagyjából egy időben két Katyusa-rakétát lőttek a Bagdadi Nemzetközi Repülőtér közelében állomásozó amerikai katonákra. A légvédelem a lövedékeket elfogta. Arról nincsenek információk, hogy a támadásnak köze van-e a libanoni konfliktushoz.

(Times of Israel)

Megosztás

Kiszivároghatott az első videó az izraeli csapatmozgásokról

Azóta, hogy magyar idő szerint este kilenc óra környékén az izraeli tüzérség elkezdte lőni Libanon déli részét, meglehetősen kevés videós tartalom került fel a közösségi médiafelületekre.

Az X-en azonban elkezdett terjedni egy felvétel, melyen elméletileg az látható, amint az IDF katonái teherautókon (talán jelentősen átalakított amerikai M35-ösökön, de a videó alapján nehéz megállapítani) tartanak a libanoni határ felé.

Az IDF nyomatékosan kérte az izraeli lakosságot, hogy ne osszanak meg felvételeket a csapatmozgásokról, így nem lehet minden kétséget kizáróan igazolni, hogy a fenti videó valóban ma éjszaka készült-e (a Visegrád24 fiók általában többé-kevésbé megbízható tartalmakat tesz közzé, de őket sem kerülik el a pontatlanságok).

Megosztás

A Hezbollah állítólag már lövi az IDF alakulatait

A siíta terrorszervezet közleménye szerint nagyjából fél órája kiszúrták a határ közelében mozgolódó izraeli csapatokat, és tüzet nyitottak rájuk.

Jeruzsálem egyelőre nem kommentálta a Hezbollah bejelentését, ahogyan arról sincsenek információk, hogy az IDF egyáltalán átlépte-e már a Libanont Izraeltől elválasztó Kék Vonalat.

(Times of Israel)

Megosztás

Videón a libanoni főváros elleni támadások

Az X-en friss videó jelent meg, melyen a Bejrút elleni ma éjszakai izraeli légicsapások láthatóak és hallhatóak. A robbanások csak a horizonton láthatóak.

Az IDF a város déli részén elterülő hezbollah-központ épületeit támadja, hivatalosan három légicsapást jelentettek be, melyek előtt egy órával felszólították a civileket az érintett terület elhagyására.

Megosztás

A Hezbollah is lőni kezdte Izraelt

Az izraeli légierő három ballisztikus rakéta indítását észlelte Libanon területéről. A fegyvereket az északi határ mellett fekvő Shtula falu irányába lőtték ki.

A rakéták a lakott területen kívül csapódtak be, a légvédelem nem aktiválódott.

(Times of Israel)

Megosztás

Hivatalos: az izraeli védelmi kabinet rábólintott a konfliktus "új szakaszba léptetésére"

Az izraeli biztonsági kabinet hivatalosan is rábólintott a Hezbollah elleni harc új szakaszba léptetésére, amely most már szinte biztosan egy korlátozott szárazföldi offenzívát fog magában foglalni.

Az északi katonai körzet vezérkara már órákkal ezelőtt elfogadta a haditervet, részletek azonban erről egyelőre érthető okokból nem elérhetőek.

(Ynet)

Megosztás

Két órája tart a tüzérségi előkészítés

Az izraeli tüzérség két órája lövi Libanon déli részét. A rendelkezésre álló információk szerint az ütegek néhány percenként megeresztenek egy-egy sorozatot.

A szárazföldi akciókat általában ilyen tüzérségi támadásokkal szokták előkészíteni, arról azonban egyelőre nincsenek információk, hogy az IDF határon állomásozó mintegy száz harckocsija, illetve egyéb szárazföldi egységei megindultak volna Libanon felé.

(BBC)

Megosztás

Bejrútot bombázta az izraeli légierő

Alig egy órája figyelmeztette az IDF arab nyelvű szóvivője a bejrúti civileket, hogy hagyják el a Hezbollah központjának számító Darije kerület három épületének környékét, libanoni hírforrások szerint már meg is semmisítették az izraeli gépek a három célpontot.

(Times of Israel)

Megosztás

Aggódik Washington: eszkalálódhat a konfliktus

Egy neve elhallgatását kérő amerikai képviselő arról nyilatkozott, hogy Washingtonban aggódnak amiatt, hogy a "korlátozott" akcióan induló izraeli támadás kicsúszhat Jeruzsálem irányítása alól, és egy szélesebb körű konfliktussá eszkalálódhat.

(Axios)

Megosztás

Hátrahagyhatta a lakosságot a libanoni hadsereg

Egy CNN-nek nyilatkozó dél-libanoni civil szerint a libanoni katonák anélkül vonultak vissza a határ mellől, hogy megpróbáltak volna segíteni az ott rekedt civileknek az evakuációban. A nyilatkozó nő megerősítette, hogy bő egy órája tart az izraeli tüzérségi támadás a térségben.

Megosztás

Az IDF kéri a lakosságot: ne osszanak meg információkat a csapatmozgásokról

Az IDF szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy arra szólította fel az izraeli lakosságot, hogy ne osszanak meg és ne higgyenek el olyan médiatartalmakat, amelyek az izraeli csapatmozgáshoz köthetőek, de nem hivatalos forrásból származnak.

Az izraeli katonai vezetésnél (illetve a világ legtöbb fegyveres erejénél) sztenderd procedúra erre kérni a lakosságot. Jeruzsálem ilyen kéréseket intézett a civilekhez a gázai invázió során többször is.

(The Times of Israel)

Megosztás

Véget ért a biztonsági kabinet ülése Izraelben

Véget ért az izraeli biztonsági tanács ülése Tel-Avivban. Benjamin Netanjahu miniszterelnök most egy szűkebb körrel kezdett tanácskozásba kormányzat helyi központjában, a Krijában.

(The Times of Israel)

Megosztás

Hamarosan Bejrútot fogják bombázni az izraeli gépek

Avichay Adraee ezredes, az IDF arab nyelvű szóvivője az X-en osztott meg egy bejegyzést, amelyben arra szólította fel a bejrúti civileket, hogy sürgősen hagyják el a Hezbollah bejrúti központjának számító Danijeh városrész három épületének 500 méteres környékét, mivel hamarosan bombatalálatot fognak kapni.

Megosztás

Egyelőre nem érkeznek megbízható jelentések a szárazföldi támadásról

A közösségi médiafelületeket ellepték az izraeli támadás szárazföldi szakaszának megindulásáról szóló bejegyzések, ezeket az információkat azonban sem független források, sem Izrael nem erősítette meg.

Jeruzsálem a műveleti biztonság szavatolása érdekében valószínűleg megtiltotta a katonáknak, hogy videókat és fotókat készítsenek, így az ilyen tartalmak csak az IDF hivatásos fotósaitól, illetve civilektől várhatóak.

Megosztás

Kétes értelmű nyilatkozatot tett Iránról a Hezbollah

A Hezbollahhoz köthető Hasszán Fadlallah libanoni parlamenti képviselő az al-Dzsadíd helyi rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a milícia nem kért segítséget szövetségesétől, Irántól, mert ez az ország - mint fogalmazott - eleve "az oldalukon áll".

Nem lehet biztosra tudni, hogy Irán ki fog-e maradni a konfliktusból, ugyanakkor a perzsa állam Iszmail Hanijeh, a Hamász politikai vezetőjének halála után sem indított támadást Izrael ellen.

(MTI)

Megosztás

Egy izraeli politikus "buktatta le" az inváziót

Arijeh Deri, az izraeli Shah párt országgyűlési képviselője egy harcba induló katonáknak szóló imát osztott meg X-fiókján. Deri az elmúlt időszakan részét képezte a katonai döntéshozás felső szintjének, így valószínűleg megbízható információkkal rendelkezik a hadműveletről.

A libanoni határon egyelőre még csak az izraeli tüzérség kezdett akcióba, a szárazföldi műveletek előtt azonban jellemző az, hogy a tüzérség előkészíti a terepet. Valószínűleg néhány órán (talán néhány percen) belül megindul a szárazföldi támadás.

(X)

Megosztás

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

Címlapkép: izraeli Merkava IVM harckocsi Gázában. A címlapkép illusztráció, forrása: IDF Spokesperson's Unit via Wikimedia Commons

Kiszámoló

Kisállat biztosítások

A nyulunknak rossz hétvégéje volt, állatorvoshoz kellett vinni mindkét napon. Még 130 ezer forintot sem kellett kifizetnem, miközben a legnagyobb dolog, ami csináltak vele, az a röntgen volt. (Ism

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
tim walz kamala harris