Lelőttek egy méregdrága amerikai katonai repülőgépet
Globál

Lelőttek egy méregdrága amerikai katonai repülőgépet

Portfolio
Úgy néz ki, lelőttek Jemen légterében egy amerikai MQ-9 Reaper katonai drónt – a húszi lázadók felvételeket tettek közzé az állítólagos elfogás pillanatairól. Amerika hivatalos kapacitásban még nem kommentálta a veszteséget.

Az Egyesült Államok 2023 novemberében kezdett katonai műveletet Jemen térségében: az ország jelentős részét uraló húszikat támadják, mivel az iránbarát milícia a Vörös-tenger hajózási forgalmát kezdte el lőni.

A húszik természetesen visszalőnek: amellett, hogy próbálják kilőni az amerikai hadihajókat, a légvédelem is aktív. A mai nap arról jöttek jelentések, hogy egy újabb MQ-9 Reaper katonai drónt lőttek le a jemeni légtérben.

Eltérő források szerint ez már a tizenegyedik ilyen légi eszköz az amerikai katonai művelet kezdete óta, amely elveszett a térségében.

Az MQ-9 Reaper a világ egyik legdrágább katonai robotgépe: egy ilyen légi eszköz 30 millió dollárba, azaz nagyjából 10 milliárd forintba kerül.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

RSM Blog

EPR vagy KVDT termékdíj?

Egy évvel ezelőtt a vállalatok még csak ízlelgették az EPR és a MOHU rövidítést, és mindenki próbálta megfejteni, hogy milyen tennivalója lesz a kiterjesztett gyártói felelősség körében

KonyhaKontrolling

Ki tart szolgasorban?

Internetes fórumok böngészése során gyakran találkozom azzal a problémával, hogy valaki nem tud felmondani a munkahelyén. Vagy még rosszabb, nem mer ellentmondani a vezetőnek, még akkor sem, ha

GDPR

Hogyan fejleszd a mobil appodat?

A francia adatvédelmi hatóság (CNIL) mobilalkalmazások fejlesztésére vonatkozó útmutatót tett közzé azzal a céllal, hogy elősegítse az adatvédelmi szabályoknak megfelelő alkalmazásfejlesz

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlik idén a polar vortex? - Megszólaltak a kutatók, kiderült, milyen tél várhat ránk
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
orosz ukrán háború ukrajna oroszország orosz hadsereg btr gyalogsági harcjármű