Először szólalt meg a Hezbollah a terrorvezér halála óta: totális háborúra számítanak
Globál

Először szólalt meg a Hezbollah a terrorvezér halála óta: totális háborúra számítanak

Portfolio
Beszédet mondott Naim Kasszem, a Hezbollah eddigi helyettes vezetője, előszőr Haszán Naszr Alláh halála óta. Elmondta, hogy arra számít, hogy az izraeli hadsereg be fog menni Libanonba egy szárazföldi offenzíva során, de a fegyveres szervezete készen áll az offenzíva elhárítására.

Minden eshetőséggel szembe fogunk nézni és készen állunk arra, ha Izrael úgy dönt, hogy szárazföldi inváziót kezdenek. Az ellenállás erői készen állnak a szárazföldi összecsapásokra”

– mondta Kasszem, aki jó eséllyel a Hezbollah új vezére lesz, bár erről még nincs végleges döntés.

Hozzátette: nem rendíti meg a Hezbollahot a vezérkar jó részének elvesztése, továbbra is támogatni fogják Gázát és megvédik majd Libanont Izraeltől.

Arra is kitért, hogy szerinte sokáig fog tartani még Izrael és a Hezbollah háborúja, de saját szervezetének győzelmére számít.

Ezután hosszas méltatásba fogott, mely során Haszán Naszr Alláh néhai vezető elismervényeit méltatta.

Az izraeli légierő pénteken likvidálta Haszán Naszr Alláh Hezbollah-vezért, a libanoni terroristára egyszerre több tucat bunkerromboló bombát dobtak rá.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Kisállat biztosítások

A nyulunknak rossz hétvégéje volt, állatorvoshoz kellett vinni mindkét napon. Még 130 ezer forintot sem kellett kifizetnem, miközben a legnagyobb dolog, ami csináltak vele, az a röntgen volt. (Ism

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

RSM Blog

EPR vagy KVDT termékdíj?

Egy évvel ezelőtt a vállalatok még csak ízlelgették az EPR és a MOHU rövidítést, és mindenki próbálta megfejteni, hogy milyen tennivalója lesz a kiterjesztett gyártói felelősség körében

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

KonyhaKontrolling

Ki tart szolgasorban?

Internetes fórumok böngészése során gyakran találkozom azzal a problémával, hogy valaki nem tud felmondani a munkahelyén. Vagy még rosszabb, nem mer ellentmondani a vezetőnek, még akkor sem, ha

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, messziről bűzlik a végeredmény
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
orosz ukrán háború ukrajna oroszország orosz hadsereg btr gyalogsági harcjármű