Börtönbe kerülhet Marine Le Pen, bíróság elé kell állnia
Globál

Börtönbe kerülhet Marine Le Pen, bíróság elé kell állnia

Portfolio
Marine Le Pen, a francia radikális jobboldal vezetőjének hétfőn bíróság elé kell állni azzal a váddal, hogy visszaélt európai uniós forrásokkal. A politikai feszültséggel terhelt ügy akár börtön- és pénzbüntetést, valamint a választott tisztségektől való eltiltást is eredményezhet Le Pen számára.

Az ügyészség szerint Le Pen, aki korábban európai parlamenti képviselő volt, párttársait az EU által biztosított forrásokból fizette, miközben azok valójában a párt franciaországi tevékenységén dolgoztak. A vádak szerint 2004 és 2016 között közel 3,2 millió eurót csaltak el, miközben a Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National) párt, akkor még Nemzeti Front néven, pénzügyi nehézségekkel küzdött – írja a Financial Times.

Ha bűnösnek találják, Le Pen akár 10 év börtönbüntetést, 1 millió eurós bírságot, valamint öt évre szóló közhivataltól való eltiltást is kaphat.

Egy ilyen ítélet jelentős politikai földindulást okozhat Franciaországban, ahol a Le Pen által vezetett Rassemblement National (RN) párt a nyári előrehozott választások után jelentős erővé vált a francia parlamentben.

Az ügyészeknek be kell bizonyítaniuk, hogy Le Pen és társai szándékosan irányították át brüsszeli munkatársaikat olyan feladatokra, amelyek nem kapcsolódtak az európai parlamenti munkához. Le Pen tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy ártatlan. Az ügy kimenetele jelentős hatással lehet Le Pen politikai jövőjére, mivel várhatóan ismét indulni fog a 2027-es elnökválasztáson.

A Nemzeti Tömörülés párt ellen egy másik finanszírozási vizsgálat is folyik, mivel egy magyar banktól kaptak hitelt egy korábbi kampányukhoz.

Címlapkép: Marine Le Pen, a Rassemblement National elnöke a nemzetgyűlésben újságírók kérdéseire válaszol az Emmanuel Macron francia elnökkel való találkozója után az Elysée-palotában Párizsban 2024. augusztus 26-án. A fotó forrása: Telmo Pinto/NurPhoto via Getty Images

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

RSM Blog

EPR vagy KVDT termékdíj?

Egy évvel ezelőtt a vállalatok még csak ízlelgették az EPR és a MOHU rövidítést, és mindenki próbálta megfejteni, hogy milyen tennivalója lesz a kiterjesztett gyártói felelősség körében

GDPR

Hogyan fejleszd a mobil appodat?

A francia adatvédelmi hatóság (CNIL) mobilalkalmazások fejlesztésére vonatkozó útmutatót tett közzé azzal a céllal, hogy elősegítse az adatvédelmi szabályoknak megfelelő alkalmazásfejlesz

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, messziről bűzlik a végeredmény
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
orosz ukrán háború ukrajna oroszország orosz hadsereg btr gyalogsági harcjármű