A Magyar Honvédség egy H145M és egy H225M típusú helikopterrel vesz részt a Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ (MHTC) által immár negyedik alkalommal Magyarországon tartott gyakorlatán - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy
a háromhetes képzésen német, portugál, cseh és szlovák helikopterek és merevszárnyú repülőgépek hajtanak végre speciális harcászati feladatokat.
A repülések főként Veszprém és Somogy vármegyét érintik, kiemelten Pápát és Siófok térségét.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: a Magyar Honvédség helikopteres személyzetének harcászati felkészítése elsősorban az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) helikopterprogramjaira épül. Magyarország 2012-ben csatlakozott a Helikopter Gyakorlatok Programhoz, 2020-ban pedig a Harcászati Helikopter Oktatói Képzéshez (HTIC).
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a kiképzés célja, hogy növeljék és fejlesszék az Európai Unió tagországainak helikopterképességét, valamint olyan helikopterharcászati oktatókat képezzenek, akik nemzetközi környezetben erősítik a haderők közötti integrációt.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images