Az iráni állami média szerint Khamenei kijelentette:
Ennek a térségnek a sorsát az ellenállás erői fogják meghatározni, a Hezbollahhal az élen.
A nyilatkozat azt követően hangzott el, hogy az izraeli hadsereg bejelentette Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér likvidálását. A Hezbollah megerősítette Naszrallah halálhírét, az iráni média pedig arról számolt be, hogy Abbász Nilforusán tábornok, az iráni Forradalmi Gárda parancsnokhelyettese is életét vesztette a pénteki dél-bejrúti izraeli csapásokban.
Nasszer Kanáni iráni külügyminisztériumi szóvivő az X-en közzétett bejegyzésében fogadkozott, hogy Naszrallah „útja folytatódik, és szent célja Jeruzsálem felszabadításában megvalósul”.
Közben két, Teherán által tájékoztatott regionális tisztviselő a Reutersnek elmondta, hogy Khameneit egy biztonságos helyre szállították Iránon belül, ahol fokozott biztonsági intézkedések vannak érvényben. A források szerint Irán folyamatos kapcsolatban áll a libanoni Hezbollahhal és más regionális proxy csoportokkal a következő lépések meghatározása érdekében.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Majid Saeedi/Getty Images