A most elfogadott három szabályozás csupán egy része a Kaliforniában idén bejelentett számos törvényjavaslatnak, amellyel az állam
az Egyesült Államokban elsőkét szabályozná radikálisan a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek működését.
A rendelkezéseknek - ha egyszer mindegyik átmegy az állami törvényhozáson - várhatóan azért is lesz nagy hatása a szektorra, mivel rengeteg, AI fejlesztésekben a világ élvonalába tartozó vállalatnak (többek között a Google, a Meta és az OpenAI is) található itt a központja, ezért őket mindenképpen érintik majd a szabályozások.
A világ vezető mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatainak többségének otthont adó Kalifornia azon dolgozik, hogy ezeket az átalakító technológiákat a sürgető kihívások megoldására használja fel, miközben tanulmányozza az általuk jelentett kockázatokat
- írta az állam vezetése a keddi elfogadásról szóló közleményben.
Az egyik új törvény (AB 2655) arra kötelezi a Facebookhoz és az X-hez hasonló nagy platformokat, hogy
távolítsák el, vagy vízjelezés segítségével jelöljék meg a választásokkal kapcsolatos, mesterséges intelligenciával generált deepfake tartalmakat.
Ezen felül az is szerepel a rendeletben, hogy a vállalatoknak létre kell hozniuk egy olyan felületet, amelyen keresztül a felhasználók képesek jelenteni, ha ilyesfajta tartalommal találkoznak.
A kedden aláírt másik két törvény a mesterséges intelligencia filmipari felhasználását szabályozza, aminek a globális központja - a technológiai cégekhez hasonlóan - szintén Kaliforniában, Los Angelesben található. Az egyik törvény kimondja, hogy a filmgyártók csak engedéllyel másolhatják le egy színész hangját, vagy megjelenését,
a másik rendelet szerint pedig elhunyt színészeket csak akkor jeleníthetnek meg a vásznon AI segítségével, ha ahhoz a jogos örökösök hozzájárultak.
Az elmúlt hetekben több vállalat is közleményt adott ki arról, hogyan áll hozzá a törvénycsomaghoz. Augusztus végén a ChatGPT-t is fejlesztő OpenAI is beállt a biztonságosabb mesterséges intelligencia használatra törekvő szabályozások mögé. A vállalat stratégiai igazgatója szerint
Az új technológiák és szabályok segíthetnek az embereknek megérteni az online térben található tartalmak eredetét, és elkerülhetik az ember által generált és a fotorealisztikus mesterséges intelligencia által generált tartalmak összetévesztését.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images