Az új részletek jelentek meg a Donald Trump ellen megkísérelt látszólagos második merénylet ügyében. A hétfőn benyújtott szövetségi büntetőjogi kereset alapján a feltételezett elkövető, az 58 éves Ryan Wesley Routh ellen egyelőre két rendben, elítélt bűnözőként való fegyverbirtoklás és törölt sorozatszámú lőfegyver birtoklása miatt emeltek vádat.
Routh hétfőn a West Palm Beach-i szövetségi bíróság elé állt, ahol elrendelték az óvadék nélküli fogva tartását a szeptember 23-ra kitűzött meghallgatásáig. A bíróság a "rászoruló" Routh mellé szövetségi védőügyvédet rendelt ki.
A Politico azt írta, az FBI által megszerzett mobiltelefon-helymeghatározási adatok azt mutatják, a gyanúsított Trump golfklubjának telekhatáránál, "a fák vonalának környékén" tartózkodott egészen vasárnap hajnali 2 óra és körülbelül délután 13 óra 30 perc között,
azaz közel 12 órán át várakozott a volt elnök megjelenésére.
A helyszínen egy élelmiszeres táskát is találtak, ami megerősítheti ezt a feltételezést.
A Trump elleni látszólagos merényletkísérlet elkövetőjéről ide kattintva olvashatnak bővebben.
Biztonsági szakértők közben arról számoltak be a Politicónak, hogy
trump a rendszeres golfozási szokása miatt is sebezhető lehet a lehetséges támadókkal szemben.
A közelmúltban szinte minden elnök űzte ezt a hobbit, de Trump golfozásának gyakorisága és kiszámíthatósága évek óta aggodalomra adott okot a lap szerint, mivel eközben az újságírók és más járókelők akadálytalan kilátást élveztek a volt elnökre a titkosszolgálat által nem biztosított helyekről is.
Az ilyen kiterjedésű és időtartamú, három-öt órás szabadtéri rendezvények hihetetlenül nehezek és stresszesek
- mondta Paul Eckloff, a titkosszolgálat egykori ügynöke. "Nem lehet acéllal vagy üveggel körülvenni egy golfozó embert" - fejtette ki.
Állandóan golfozik, így nem kell idegsebésznek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, ha lent van Mar-a-Lagóban, és szép idő van, akkor valószínűleg a golfpályára fog menni
- fogalmazott Mike Olson titkosszolgálati veterán, aki négy évig Dick Cheney korábbi alelnököt védte.
Egy volt rendőrtiszt, Jillian Snider szerint a golfpályák előnnyel és hátránnyal is bírnak, hiszen egyrészt kevés olyan építmény veszi őket körbe, ahonnan egy esetleges támadó lecsaphatna, másrészt azonban egy tapasztalt lövész számára szinte akadálytalan hozzáférést biztosít a célponthoz.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images