A kritikusok között szerepelt Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, akit februárban váltottak le pozíciójából. Mellette Ukrajna jelenlegi londoni nagykövete és a nagy tiszteletnek örvendő Emil Iszkulov dandárparancsnok is fenntartásait fejezte ki a tervvel kapcsolatban.
A Politico forrásai szerint Zaluzsnij már az év elején kockázatosnak ítélte meg a kurszki offenzíva tervét. Aggályait megosztotta Zelenszkij elnökkel is, ám kételyeire nem kapott kielégítő választ. A volt főparancsnok úgy vélte, hogy még egy esetleges sikeres orosz határátlépés után sem lenne egyértelmű a következő lépés.
Iszkulov dandárparancsnok elbocsátása júliusban komoly felháborodást váltott ki a katonai vezetés körében. Az ukrán média akkor úgy tálalta az ügyet, hogy Iszkulov "olyan feladatot ellenzett, amely nem felelt meg a dandár erejének". A Politico forrásai szerint valójában a kurszki offenzívával szembeni ellenállása vezetett menesztéséhez. A dandárparancsnok attól tartott, hogy csapatai túlzottan kiszolgáltatottá válhatnak orosz területen, és jelentős veszteségeket szenvedhetnek.
A kurszki offenzíva ellenzői szerint a hadművelet fontos erőket von el az ukránoktól, megnehezítve a jelenlegi pokrovszki orosz nyomulással szembeni ellenállást. Zelenszkij elnök azonban a közelmúltban tartott jaltai konferencián kijelentette, hogy a donyecki helyzet normalizálódik, bár elismerte, hogy továbbra is komoly kihívásokkal néznek szembe.
Az oroszok kezdetben látszólag tudomásul vették az ukrán betörést, és nem változtattak kelet-ukrajnai stratégiájukon. Ehelyett fokozták a rakétatámadások intenzitását Ukrajna ellen. Az ukrán vezetés nagy kockázatot vállalt a kurszki offenzívával, amely az orosz társadalom ingerküszöbét is átlépte. Zelenszkij elnök szerint azonban már látszanak a hadművelet eredményei.
Legutóbbi fejleményként az oroszok ellentámadást indítottak a kurszki fronton, amit Zelenszkij elnök is megerősített.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images