Routhról kiderült, hogy 2022-ben, a háború kitörése utáni első hónapokban Kijevben járt. 2022 júniusában interjút adott a Newsweek Romaniának, amelyben Ukrajna nagyobb nemzetközi támogatására szólított fel. Mint elmondta, azért volt Kijevben, hogy felajánlja katonai szolgálatait, de kora (jelenleg 58 éves) és a katonai kiképzés hiánya miatt elutasították.
Routh 2023 márciusában egy másik interjúban arról számolt be, hogy megpróbált amerikaiak által kiképzett afgán katonákat toborozni az ukrajnai háborúba, de az ukrán védelmi minisztérium nem adott vízumot az afgánoknak.
Az Ukrajnáért harcoló külföldi fegyvereseket tömörítő Nemzetközi Légió tagadta, hogy bármi közük lenne Routh-hoz.
Amerikai republikánus körökben és az orosz nyilvánosságban azonban szárnyra kapott az a feltételezés, hogy Routh Ukrajna megbízásából cselekedett. Erre tett utalást a mostanában durva kijelentéseiről hírhedtté vált volt orosz elnök, Dmitrij Medvegyev is.
Hétfőn a Kreml nevében Dmitrij Peszkov szóvivő is nyilatkozott az ügyben – írja a Reuters. Peszkov szerint a háttérben meghúzódó ukrán szál azt mutatja, milyen következményei vannak annak, ha az Egyesült Államok „a tűzzel játszik”.
Nem nekünk kellene gondolkodnunk, hanem az amerikai hírszerző szolgálatoknak kellene gondolkodniuk. Mindenesetre a tűzzel való játéknak következményei vannak
– mondta a szóvivő.
Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en nyilatkozott meg a merényletkísérletről.
Örömmel hallom, hogy Donald Trump biztonságban van és sértetlen. Minden jót kívánok neki és családjának. Jó, hogy a merényletkísérlet gyanúsítottját gyorsan elfogták. Ez a mi alapelvünk: a jogállamiság a legfontosabb, és a politikai erőszaknak sehol a világon nincs helye. Őszintén reméljük, hogy mindenki biztonságban marad
– írta.
I am glad to hear that is safe and unharmed. My best wishes to him and his family. Its good that the suspect in the assassination attempt was apprehended quickly. This is our principle: the rule of law is paramount and political violence has no place anywhere in @realDonaldTrump
— Volodymyr (Zelenskyy) September 16, 2024
Megjegyzendő, hogy semmilyen konkrét bizonyíték nem utal arra, hogy Ukrajnának bármi köze lenne a merénylethez. Kijev számos jól kiképzett katonát foglalkoztat külföldi különleges műveletekre; nem valószínű, hogy éppen egy katonai tapasztalattal nem rendelkező 58 éves embert bérelne fel, aki ráadásul többször is nyíltan hitet tett Ukrajna mellett.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images