Biden jobb keze bírálta a békemissziókat és Trump tervét is
Globál

Biden jobb keze bírálta a békemissziókat és Trump tervét is

Portfolio
Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója szombati nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Ukrajnának kell irányítania a háború befejezésének módját. Kritizálta azokat a béketerveket, amelyek ezt nem veszik figyelemben, továbbá bírálta azt a kijelentést is – amelyet a magyar kormány is többször megismételt –, hogy Donald Trump egy nap alatt képes lenne lezárni a háborút.

Sullivan a Yalta European Strategy (YES) konferencián beszélt videókapcsolaton keresztül, és kifejtette, hogy az olyan tervek, amelyek az ukránok beleegyezése nélkül próbálnak békét kényszeríteni, nem megvalósíthatók és nem igazságosak.

Hozzátette, hogy a szuverenitás és területi integritás, valamint a demokrácia és szabadság alapelveinek figyelembevételével kell a konfliktust kezelni.

Az ukrajnai háború befejezésére több kezdeményezés is felmerült, mióta Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022-ben teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen. A Politico cikkében megemlíti Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor által kezdeményezett „békemissziót”, valamint az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij által javasolt békeformulát is, amely azonban kizárólag azt a feltételt tartalmazza, hogy Oroszország visszaadja az összes Ukrajnához tartozó területet.

Donald Trump alelnökjelöltje, JD Vance a múlt héten arról beszélt, hogyan nézhetne ki a végső békeegyezmény Trump adminisztrációja alatt, amely a Putyin által javasoltakhoz hasonló feltételeket tartalmaz, beleértve Ukrajna NATO- és EU-tagságának kizárását. Vance szerint az elképzelés egy demilitarizált zóna lenne, amelyet erősen megerősítenének a további orosz inváziók megakadályozására, miközben Ukrajna független szuverenitása megmarad. Oroszország számára semmilyen költség nem merülne fel, és Vance kijelentette, hogy Európa lesz felelős Ukrajna újjáépítéséért.

Trump pénteken videóüzenetben ismételte meg, hogy szerinte az orosz invázió nem történt volna meg, ha ő lett volna az Egyesült Államok elnöke, és a jelenlegi „gyenge amerikai adminisztrációt” tette felelőssé. A múlt heti amerikai elnökjelölti vitában

Trump kétszer is elkerülte a kérdést, hogy szeretné-e, ha Ukrajna győz a háborúban, helyette a háború befejezésére helyezte a hangsúlyt, amelyet szerinte 1 nap alatt el tudna érni.

Sullivan figyelmeztetett arra, hogy azok a javaslatok, amelyek szerint a háború „egy nap alatt” kívülről megoldható, tévesek.

Ha valaki azt állítja, hogy képes egy nap alatt megoldani az ukrajnai háborút kívülről, fel kell tenni a kérdést, hogy vajon melyik oldalnak oldja meg azt

– mondta Sullivan, hozzátéve, hogy nem kizárólag Trump állításaira utalt.

Címlapkép: Joe Biden elnök Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadóval dolgozik 2023. február 19-én, vasárnap a lengyelországi Przemsyl vasútállomásról az ukrajnai Kijevbe tartó vonatút során. A fotó forrása: White House.

Kiszámoló

Ez történt a héten 09.15

A gyenge kereslet miatti félelem padlóra küldte az olaj árát, hároméves mélypontra zuhant a kőolaj ára, fajtától függően 70 dollárnál is kevesebbet adnak most egy hordó olajért. Az alacso

Holdblog

Nem a hadsereg, a tudás számít

Az USA a világ vezető hatalma - már ha a hagyományos megközelítést nézzük. Ha azonban a hatalom újfajta megnyilvánulásai fontosak, akkor az Egyesült Államok szép... The post Nem a hadsereg,

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Amióta világ a világ, ilyen még nem volt az USA-ban
Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
időjárás-figyelmeztetés-japán-vihar-trópusi-vihar-tájfun