Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Biden úgy lépett a Fehér Házba, mint aki a külpolitika terén generációnk legtapasztaltabb és legnagyobb tudású elnöke. A szenátus külügyi bizottságának hosszú időn át volt tagja, évtizedeken át jelentős szerepet játszott a nemzetbiztonság kérdésével kapcsolatos vitákban, majd Barack Obama alelnökeként kulcsfontosságú diplomáciai kezdeményezések élére állt. Harris külpolitikai szerepe a Fehér Ház előtti időszakában – amikor ügyész, legfőbb ügyész, illetve négy éven át szenátor volt – ehhez képest kifejezetten szerény volt.
Az alelnökként szolgált négy éve azonban olyan gyorstalpaló tanfolyamot biztosított számára a nemzetközi kapcsolatokban, hogy e téren kevés demokrata vagy republikánus politikus tudta megközelíteni. Minden reggel megkapta az elnök számára készített napi tájékoztatót (Daily Brief), részt vett Biden legtöbb, állam- és kormányfőkkel folytatott megbeszélésén, és jelen volt az úgynevezett válságszobában (Situation Room), amikor kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági döntéseket hoztak meg. Emellett több mint 20 országba utazott, több mint 150 külföldi vezetővel találkozott, és számos kiemelt fontosságú delegációt vezetett – többek között az elmúlt három alkalommal a müncheni biztonsági konferencián.
A Covid, az afganisztáni kivonulás, Oroszország Ukrajna ellen megindított háborúja, a Kínával folytatott fokozódó nagyhatalmi verseny, a legutóbbi közel-keleti háború és számos kisebb válság során az Egyesült Államok szövetségesei és partnerei biztos pontként, hozzáértő személyként tekintettek rá.
Még ha nem is értékelik őt olyan magas szinten, mint Bident, akit évtizedek óta ismernek és – sok esetben – megkedveltek, mindenképpen sokkal alkalmasabbnak és megbízhatóbbnak tartják, mint Donald Trumpot.
De miként viszonyul Harris világnézete és politikai preferenciái Bidenéhez? Rengeteg átfedés van közöttük, de jelentős különbségek is. A most 81 éves Biden a hidegháború csúcspontján lett nagykorú, és világnézete ezt tükrözi. Erősen hisz az „amerikai kivételességben”, és a nemzetközi kapcsolatokat fekete-fehéren látja – nevezetesen a demokráciák és az autokráciák közötti küzdelemként –, ahol az Egyesült Államok mindig a jóra törekvő erőként (force for good) lép fel. Emellett a „nagy ember” elmélet híve a politikában, amely szerint a hozzá hasonló államférfiak személyes kapcsolatépítéssel és puszta akaraterővel képesek megváltoztatni az események menetét.
Ezzel szemben az 59 éves Harris a hidegháború után nőtt fel, ahol az amerikai hegemóniával szembeni legnagyobb kihívásnak az látszott, hogy az amerikaiak nem tudják megvédeni eszméiket otthon és külföldön. Ügyészként hajlamos arra, hogy az országokat inkább a jogállamiság és a nemzetközi normák betartása, mintsem a politikai rendszerük vagy vezetőik alapján ítélje meg.
Felismerve az USA nem demokratikus országokkal való kapcsolatainak szükségességét, és elismerve Amerika saját demokratikus hiányosságait, Biden „demokráciák vs autokráciák” keretrendszerét leegyszerűsítőnek, képmutatónak és nem valósnak tartja.
Bár Harris egyetért Bidennel abban, hogy az USA általában véve jóra törekvő erőnek tekinthető, óvakodik a nem szándékolt következményektől, és a multilaterális megközelítéseket részesíti előnyben az egyoldalú beavatkozásokkal szemben. Úgy véli továbbá, hogy a példamutatás a leghatékonyabb módja annak, hogy Amerika hatalmát gyakorolhassa egy olyan, vitákkal teli és többpólusú világban, ahol az USA még mindig globális hegemónnak számít, de nincs meg a képessége, akarata és legitimitása ahhoz, hogy úgy alakítsa a fejleményeket, mint egykor.
Ezek az ellentétes világnézetek az egyes külpolitikai kérdéseknél különbözőképpen nyilvánulnak meg.
- Kína esetében a folytonosság van napirenden. Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó kifejezetten erről biztosította Hszi Csin-ping kínai elnököt egy augusztus végén tartott – amúgy igen ritkán tető alá hozott – találkozón. Biden és Harris teljes mértékben egyetért abban, hogy ahol csak lehetséges, együtt kell működni Kínával, miközben a nemzetbiztonsággal kapcsolatos kérdésekben a határozott – de a szövetségesekkel való szoros együttműködésben történő – fellépés hívei. A köztük lévő politikai különbség e téren valószínűleg csak hangsúlyok vagy taktika kérdése.
- Alelnökként Harris például jelentős erőfeszítéseket tett Amerika indiai-csendes-óceáni kapcsolatainak megerősítésére, négyszer utazott Ázsiába, és rendszeresen találkozott ifjabb Ferdinand Marcos fülöp-szigeteki elnökkel. Kormánya a szövetségépítést helyezné előtérbe az egyoldalú intézkedésekkel (például vámokkal, exportellenőrzésekkel és szankciókkal) szemben a bideni megközelítéshez képest fokozva az „Ázsia felé fordulást”.
- Az orosz-ukrán háború viszont egy más kérdés. Harris és Biden egyetért Ukrajna támogatásában, de motivációik különböznek. Míg Harris jogi szempontból látja a konfliktust, hangsúlyozva, hogy Oroszország megsértette Ukrajna szuverenitását, addig Biden erkölcsi szemszögből, a demokrácia és az autokrácia közötti küzdelemként tekint arra. A perspektívák ezen különbsége a körülmények változása esetén eltérő politikához vezethet. Míg Harris elfogadna egy kétoldalú tűzszüneti megállapodást, Bidenhez képest – akinek személyes kapcsolata Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a legjobb esetben is langyosnak nevezhető – kevésbé valószínű, hogy nyomást gyakorolna Ukrajnára annak érdekében, hogy nem kívánt tárgyalásokat folytasson, különösen amíg ukrán területek illegális megszállás alatt állnak.
- A külpolitikai témák közül az izraeli-palesztin kérdésben alakult ki a legjelentősebb különbség Biden és alelnöke között. Harris érzékenyebben reagál a nemzetközi jog állítólagos izraeli megsértésére a Gázai övezetben és Ciszjordániában (amit az USA asszisztálása mellett követtek el). Általában véve jobban támogatja a palesztin államiságot, mint Biden, aki névlegesen a kétállami megoldás mellett áll ki, de túlságosan is megengedően viselkedik Benjamin Netanjahu szélsőjobboldali izraeli miniszterelnökkel szemben. Míg Harris továbbra is elismerné Izraelt, mint Amerika legfontosabb regionális biztonsági partnerét, és biztosítaná önvédelmi képességét, nagyobb nyomást gyakorolna az izraeli kormányra a jogállamiság betartása érdekében. A „különleges kapcsolatra” vonatkozó ennyire eltérő megközelítés szakítást jelentene a korábbi adminisztrációk irányvonalával szemben, de szorosabban összehangolná az amerikai politikát az USA legtöbb szövetségesével.
A választások közeledtével egyre élesebb fókuszba kerül, hogy Harris miként alakíthatja át a globális ügyeket a következő négy-nyolc évben. Bár gyakran Bidenhez igazodik, Harris sajátos világnézete azt ígéri, hogy a nemzetközi színtéren egy eltérő vezetői stílust valósít majd meg.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Ian Bremmer
Politológus, az Eurasia Group geopolitikai kockázatelemző és tanácsadó cég, illetve a nemzetközi politikai kérdésekkel foglalkozó GZERO Media médiacég alapítója és elnöke. Az ENSZ mesterséges intelligenciával foglalkozó magas szintű tanácsadó testületének végrehajtó bizottságának tagja. Jelenleg a Columbia Egyetemen oktat, korábban a New York University professzora volt.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
