Kemény üzenetet küldött az egyik magas rangú NATO-vezető Moszkvának
Globál

Kemény üzenetet küldött az egyik magas rangú NATO-vezető Moszkvának

MTI
Ukrajnának megalapozott törvényes és katonai joga van ahhoz, hogy mélyen Oroszország területére is csapásokat mérjen - jelentette ki szombaton Rob Bauer, a NATO katonai bizottságának elnöke Prágában a testület éves ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Minden nemzetnek joga van megvédeni magát, ha megtámadták, és ez a jog nem csak az adott ország határáig érvényes

- fogalmazott Bauer. Hozzátette, hogy

minden országnak szuverén joga korlátozni azt, hogyan használhatják fel az általa Ukrajnának küldött fegyvereket.

A sajtótájékoztatón Bauer mellett álló Karel Rehka, a cseh fegyveres erők vezérkari főnöke sietett leszögezni, hogy Csehország nem akar semmiféle korlátot szabni.

Az ukránoknak maguknak kell eldönteni, mire használják a fegyvereket

- mondta. Joe Biden amerikai elnök épp fontolgatja, hogy engedélyezzék-e Kijevnek nagy hatótávolságú amerikai fegyverek bevetését orosz terület ellen. Biden pénteken tanácskozott Keir Starmer brit miniszterelnökkel, és amerikai bennfentes források szerint Starmer igyekezett meggyőzni Bident arról, hogy engedélyezze Ukrajnának a brit Storm Shadow robotrepülőgépek bevetését Oroszoroszág elleni nagy hatótávolságú csapásokhoz.

Az amerikai elnök jóváhagyására azért lehet szükség, mert a Storm Shadow egyes alkatrészeit az Egyesült Államokban gyártják. Charles Q. Brown, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője az őt Prágába kísérő újságíróknak azt mondta, az amerikai álláspont a nagy hatótávolságú fegyverekkel kapcsolatban egyelőre nem változott. Ugyanakkor hozzátette: ettől függetlenül az Egyesült Államok továbbra is arra törekszik, hogy Ukrajna sikerrel tudja hasznosítani az amerikai és más szövetségesektől érkező fegyvereket, illetve azokat is, amelyeket maga állít elő. Rámutatott, hogy Kijev meglehetősen hatékonynak bizonyult már például a drónfejlesztésben.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

A nagy Trump-short

Ha van a tőzsdei buboréknak tankönyvi példája, akkor azt Donald Trump körül érdemes keresni. A volt elnök közösségi...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjelent a friss banki rangsor: a te bankod hányadik a listán?
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
oroszország-ukrajna-tudósítás-orosz-ukrán-háború-haditudósító-kurszki-offenzíva