Korábbi tanácsadója úgy véli, Donald Trump csak blöfföl
Globál

Korábbi tanácsadója úgy véli, Donald Trump csak blöfföl

Portfolio
Anthony Scaramucci, a Fehér Ház volt kommunikációs igazgatója csütörtökön azt nyilatkozta, szerinte "100 százalék az esélye" annak, hogy volt főnöke, Donald Trump korábbi elnök részt fog venni egy újabb vitán Kamala Harris demokrata alelnökkel szemben, még akkor is, ha most azt mondja, nem fog - számol be a Hill.

100 százalék, hogy vitázni fog

- állította Anthony Scaramucci a CNN-nek adott interjújában.

Ő egy birkózó [...]. Azt fogja mondani, hogy nem vitázik. De tudja, hogy elvesztette a vitát

- jelentette ki Scaramucci, aki 2017-ben mindössze 10 napig szolgált Donald Trump kommunikációs igazgatójaként, és botrányos körülmények között kényszerült távozásra.

Scaramucci a mostani interjúja során rámutatott arra, hogy

szokatlan módon Trump a vita után azonnal nyilatkozott a sajtónak,

amire szerinte nem került volna sor, ha jól teljesített volna.

Tudja, hogy újra vitázni fog [Harrisszel], de ezt előtte fel kell építenie

- mondta Scaramucci, aki hozzátette: Trump úgy gondolhatja, "ez egy lehetőség az alkudozásra. Próbálja fitogtatni a macsóságát."

Egy tegnapi beszédében Kamala Harris demokrata elnökjelölt kijelentette,

Úgy vélem, tartozunk a választóknak azzal, hogy újabb vitát tartsunk, mert ez a választás és annak tétje nem is lehetne jelentősebb.

Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

A nagy Trump-short

Ha van a tőzsdei buboréknak tankönyvi példája, akkor azt Donald Trump körül érdemes keresni. A volt elnök közösségi platformja nagy rössel indult, de bedurranni sehogy... The post A nagy Trump

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjelent a friss banki rangsor: a te bankod hányadik a listán?
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
Belarus-Volot_Transporting_T-72-1