Olyan katonai támogatóra talált Oroszország, amilyenről korábban csak áhítozhatott
Globál

Olyan katonai támogatóra talált Oroszország, amilyenről korábban csak áhítozhatott

Portfolio
Kurt Campbell, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese kedden azt mondta, Kína „nagyon jelentős” segítséget nyújt Oroszországnak hadigépezete megerősítéséhez, utóbbi pedig cserébe átadja a tengeralattjárókra és rakétákra vonatkozó, szigorúan őrzött katonai technológiáját – írja a Politico.

Az Egyesült Államok ezzel

egyértelműen kimondta, hogy Kína aktívan segíti az orosz haderőt.

Korábban többnyire kettős felhasználású technológiák átadásáról volt szó, vagyis amelyek polgári és katonai célokra egyaránt alkalmazhatók (drónok, chipek).

Ezek nem kettős felhasználású képességek. Ezeket tulajdonképpen közvetlenül az orosz hadigépezetre alkalmazzák

– jelentette ki Campbell.

Mindkét kormány legmagasabb szintjein erőfeszítéseket látunk arra, hogy megpróbálják elrejteni és védeni ennek az aggasztó együttműködésnek bizonyos elemeit. (…) E tevékenységek nagy része a föld alatt zajlik

– tette hozzá.

A segítségért cserébe Oroszország tengeralattjáró-, rakéta- és más érzékeny technológiákat kezdett el átadni Kínának. Moszkva mindig is óvakodott attól, hogy katonailag érzékeny technológiákat adjon át Pekingnek, de az ukrajnai háború láthatóan ebben is változást hozott.

Campbell szerint a Peking által kapott új technológiák nemcsak az Egyesült Államokra, hanem Indiára, Ausztráliára, Japánra és Dél-Koreára is veszélyt jelentenek, „ha Kína nagyobb segítséget tudna kapni Oroszországtól bizonyos katonai képességek tökéletesítésében”.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve retteg a Nyugat attól, hogy Oroszország ezt meglépi, most mégis megtörtént – Mi következik Ukrajnában?
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Ez is érdekelhet
építészet-épület-hadsereg-kína-kultúra-peking-történelem-turizmus