Koronavírus: nagy károkat okozhatott a covid-járvány a gyerekek agyában
Globál

Koronavírus: nagy károkat okozhatott a covid-járvány a gyerekek agyában

Portfolio
Az eddigi kutatások már rámutattak, hogy a koronavírus-járvány és a lezárások jelentős hatással voltak a tinédzserek mentális egészségére és szociális életére. Egy új tanulmány szerint a nagyfokú stresszhatás miatt egyes serdülők agya a szokásosnál gyorsabban öregedett a világjárvány alatt. A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent kutatás kimutatta, hogy a lányok agya átlagosan 4,2 évvel, a fiúké pedig 1,4 évvel öregedett gyorsabban - számolt be a CNN.

A tanulmányi vezető szerzője, Patricia K. Kuhl, a Washingtoni Egyetem professzora hangsúlyozta, hogy

Az eredmények fontos figyelmeztető jelek a tinédzserek agyának törékenységével kapcsolatban. A tizenéveseknek most nagyobb szükségük van a támogatásunkra, mint valaha.

Ez az első olyan tanulmány amely a korábbi serdülők agyi öregedését vizsgáló kutatásokkal ellentétben nemekre is lebontja az eredményeket.

A kutatók 130, 12-20 év közötti résztvevő agyát vizsgálták MRI-vel a járvány előtt és után, Washington államban.

A tudósok a több éves kutatás kezdetén - a Covid-járványról mit sem sejtve - csupán a serdülők agyának fejlődését szerették volna vizsgálni, ezért 2018-ban készítettek először felvételeket a résztvevők agyáról, ami után 2020-ban szerették volna újra megvizsgálni a tinédzsereket. Azonban, a közben berobbanó koronavírus-járvány miatt 3-4 évvel el kellett halasztaniuk a második mintavételt.

A serdülőkorban sok társadalmi hatás éri az embereket és jelentős érzelmi fejlődésen mennek át a fiatalok. Az agy külső részét alkotó agykéreg vastagsága természetes módon gyermekkorban éri el a csúcspontját, majd serdülőkortól kezdve, életünk végéig folyamatosan csökken. Ez a folyamat okozza az emberi agy öregedését.

A kutatók a vizsgálatok során a lányok esetében sokkal jelentősebb agykéreg-vékonyodást figyeltek meg, mint a fiúk körében.

A lányoknál 30 agyi régióban, míg a fiúknál csupán két régióban gyorsult fel az agykéreg elvékonyodása a világjárvány alatt, a számítások alapján normálisnak tartott tempóhoz képest.

Ezzel a lányoknál a megállapított 68 agyi régió 48%-a, míg fiúknál mintegy 6%-a kezdett el gyorsabb tempóban öregedni.

A tanulmány szerint a lányoknál a leginkább érintett régiók a szociális kognitív funkciókhoz (pl.: arcok felismerése, érzelmek feldolgozása) kapcsolódnak, míg a fiúknál a látómezőben lévő tárgyak feldolgozásáért felelős területeken mutattak ki változást.

A kutatók szerint az eredmények a "stresszgyorsulási hipotézis" ("stress acceleration hypothesis", SAH) jelenségével magyarázhatók, amely szerint a magas stresszhatás felgyorsíthatja az agy érését.

A szerzők kiemelik, hogy vannak korlátai a jelenleg elvégzett kutatásnak. Többek között, mivel a Covid-járvány mindenkit érintett, nincsen olyan kontrollcsoport, amelynek az agyára nem volt hatással a járvány és összehasonlítható az érintettekével. Kuhl hozzátette, hogy további vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, hogy ezek a hatások tartósak-e.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

AT&T - elemzés

Egy időben az egyik kedvenc részvényem volt, kereskedtem vele és gyűjtögettem is az osztaléka miatt, de volt egy CEO váltás, és onnantól már nem az én részvényem a T. Osztalékot vágott, le

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve retteg a Nyugat attól, hogy Oroszország ezt meglépi, most mégis megtörtént – Mi következik Ukrajnában?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
spacex-falcon-9-raketa-inditasa