FONTOS Megütötték a forintot, de mégis miért?
Elmondta a Kreml, mi kell ahhoz, hogy ismét béketárgyalások legyenek Ukrajnával
Globál

Elmondta a Kreml, mi kell ahhoz, hogy ismét béketárgyalások legyenek Ukrajnával

Portfolio
Moszkva addig biztosan nem fog tárgyalni Ukrajnával, amíg ellenséges csapatok tartózkodnak az Oroszországi Föderáció területén – jelentette ki Szegej Sojgu, az orosz nemzetbiztonsági tanács elnöke.

Amíg nem dobjuk ki őket a területünkről, természetesen nem lesz semmilyen tárgyalás velük”

– fogalmazott az orosz vezető, majd megvádolta Kijevet azzal, hogy nukleáris terrorizmust akartak elkövetni a kurszki atomerőmű ellen.

Sojgu álláspontja annyiban érdekes, hogy a legtöbb orosz vezető mereven elzárkózott attól, hogy bármilyen tárgyalás legyen Ukrajnával, miután ukrán katonák léptek be Kurszk területére. Szergej Sojgu ehhez képest nem zárta ki egyértelműen azt a lehetőséget, hogy mégis legyenek tárgyalások Ukrajnával, ha Kurszk régióból kivonul az ukrán haderő.

Az értelmezéshez annyit muszáj hozzátenni: Sojgu nem pontosította, mire gondolt, amikor az Oroszországi Föderáció területeit emlegette. Moszkva ugyanis öt ukrán régiót is „annektált,” köztük olyanokat is, melyeknek bekebelezésére nincs rövidtávon reális esély (Herszon, Zaporizzsja). Ha Sojgu innen is ki akarja tolni az ukrán csapatokat, mielőtt bármilyen béketárgyalás kezdődik, a háború még éveken át húzódhat.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

AT&T - elemzés

Egy időben az egyik kedvenc részvényem volt, kereskedtem vele és gyűjtögettem is az osztaléka miatt, de volt egy CEO váltás, és onnantól már nem az én részvényem a T. Osztalékot vágott, le

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve retteg a Nyugat attól, hogy Oroszország ezt meglépi, most mégis megtörtént – Mi következik Ukrajnában?
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Ez is érdekelhet
kamala harris vita