Szépen lassan megoldódik az ukrán hadsereg egyik legnagyobb problémája
Globál

Szépen lassan megoldódik az ukrán hadsereg egyik legnagyobb problémája

Portfolio
Egyre kisebb az orosz haderő tüzérségi fölénye: az oroszok már „csak” 2-2,5-ször annyi tüzérségi lőszert lőnek el az ukránokra, mint fordítva – jelentette ki a CNN-nek Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok.

Ha igaz a Szirszkij által közölt szám, a helyzet jelentősen változott idén április óta, amikor az oroszok tízszeres tüzérségi erőfölényben voltak. A változást egyrészt az hozta, hogy Amerika ismét elkezdett lőszert szállítani Ukrajnának, másrészt az orosz tüzérség lőszerutánpótlása is csökkent.

Szirszkij arról is beszélt, hogy Ukrajna próbálja az orosz nyers erőfölényt a „technológiailag fejlettebb” hadviselő képességekkel és drónokkal ellensúlyozni.

Az ukrán főparancsnok kritizálta egyszerre az ország szövetségeseit is: azt mondta, hogy hiába éledtek fel az amerikai fegyverszállítmányok, még mindig nem érkeznek meg a beígért technikai eszközök időben az országba, ez pedig csökkenti a fronton harcoló alakulatok hadviselő képességét.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

AT&T - elemzés

Egy időben az egyik kedvenc részvényem volt, kereskedtem vele és gyűjtögettem is az osztaléka miatt, de volt egy CEO...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Ez is érdekelhet
t-90sz tank orosz ukrán háború harckocsi stock