FONTOS Soha nem látott hiány a költségvetésben, a minisztérium érdekes félmondatot ejtett el
Súlyos jelentést hoztak nyilvánosságra: Joe Biden ennek kicsit sem fog örülni
Globál

Súlyos jelentést hoztak nyilvánosságra: Joe Biden ennek kicsit sem fog örülni

Portfolio
Az Egyesült Államok képviselőházának republikánus vezetésű külügyi bizottsága helyi idő szerint vasárnap este hozta nyilvánosságra riportját, amelyben az ország 2021-es afganisztáni kivonulását elemzik. A jelentés élesen bírálja Joe Biden demokrata elnököt, aki állításuk szerint az amerikai szövetségesek és tanácsadók javaslatait figyelmen kívül hagyva, sietve hajtotta végre az akciót, ami megelőzhető halálesetekhez vezetett - számol be a Hill.

A bizonyítékok arra mutatnak, hogy Biden elnök döntése az összes amerikai csapat kivonásáról nem volt összhangban a biztonsági helyzettel, a dohai megállapodással, illetve vezető nemzetbiztonsági tanácsadóinak vagy szövetségeseink tanácsával. Inkább azon a régóta fennálló és hajthatatlan véleményén alapult, hogy az Egyesült Államoknak nem kellene többé Afganisztánban lennie

- áll a jelentésben, mely utal arra, hogy az országban végül hatalomra kerülő tálibokkal még a Trump-kormányzat jutott megállapodásra.

A jelentés azzal vádolja a Biden-adminisztrációt, hogy nem vette figyelembe az intő jeleket arra vonatkozóan, hogy Kabul milyen gyorsan a tálibok kezére fog kerülni, és késlekedve rendelte el a nem harcoló személyek evakuációját (NEO). A riport szerint a kormányzat "aggódott amiatt, hogy a NEO elrendelése egyenlő lenne a kudarccal", és "jobban aggódott a NEO látszata, mint az annak elmulasztásával járó veszélyek miatt."

A bizottság által megkérdezettek megosztottságról számoltak be a hadsereg és a Külügyminisztérium között:

a előbbi hangsúlyozta Kabul elestének valószínűségét, miközben a diplomáciai részleg késleltette a kiürítési terveket, részben azért, mert attól tartottak, hogy az további káoszt okozhat az országban. A NEO-t Ross Wilson, az akkori afganisztáni nagykövet augusztus 15-ei kérésére hirdették ki, amikor Antony Blinken külügyminiszter épp szabadságon volt. Ezáltal az evakuálás számos részlete nem volt megtervezve, és a helyszínen dőlt el.

Válaszul a Fehér Ház azzal vádolta meg Michael McCault, a külügyi bizottság elnökét, hogy önkényesen rója ki a felelősséget, mellőzve a Trump-kormányzat szerepét.

Sharon Yang, a Fehér Ház szóvivője visszautasította a jelentést, azt részrehajlónak és pontatlannak nevezve. "Mint már sokszor elmondtuk, a helyes döntés az eddigi leghosszabb háborúnk befejezése volt, és nemzetünk ma erősebb ennek köszönhetően." A sajtótitkár szerint Biden Donald Trump alkuja nyomán "tarthatatlan állapotot örökölt", és vagy "fokozhatta a háborút a 20 éve legerősebb helyzetben lévő tálibok ellen", vagy "két évtized és 2 billió dollár elköltése után végre véget vethetett" annak.

Az elnök nem volt hajlandó amerikaiak újabb generációját küldeni egy olyan háborúba, amelynek már régen véget kellett volna érnie.

Gregory Meeks, a bizottság demokrata rangidős tagja szerint a republikánusok átpolitizálják az afganisztáni kivonulást, és figyelmen kívül hagyják Trump hibáit, miközben a demokrata elnökjelöltet, Kamala Harris alelnököt is felelőssé kívánják tenni.

A republikánusok most azt állítják, hogy [Harris] volt az amerikai kivonulás megtervezője, noha a bizottság 3288 oldalnyi interjúátiratában mindössze háromszor említik őt

- írta Meeks kisebbségi riportjában.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Ez történt a héten 09.08

Rossz hetet zártak a tőzsdék, az egyik kiváltó ok az Nvidia esetleges trösztellenes feldarabolásáról szóló hír volt, a másik a gyenge amerikai munkaügyi adatok, amik nem is voltak annyira gye

Kasza Elliott-tal

AT&T - elemzés

Egy időben az egyik kedvenc részvényem volt, kereskedtem vele és gyűjtögettem is az osztaléka miatt, de volt egy CEO váltás, és onnantól már nem az én részvényem a T. Osztalékot vágott, le

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Ez is érdekelhet
pozsony felhokarcolok