Előfizetői tartalom

Látványos ábrákon a "Kamala-hatás": így hozta vissza az alelnök a demokratákat a szakadék széléről

Szabó Ákos
Amilyen kiszámíthatónak tűnt az elején a 2024-es amerikai elnökválasztási szezon a 80 év körüli régi motorosok feltételezett visszavágójával, olyan gyorsasággal követték egymást a történelmi események a nyár folyamán. Kezdve Donald Trump volt elnök bírósági elítélésével, majd a hivatalban lévő demokrata, Joe Biden elbaltázott vitaszereplésén és a republikánus zászlóvivő ellen elkövetett merényletkísérleten át, egészen Biden jelöltségtől történő visszalépéséig július végén. Az amerikai sajtó olykor "európai stílusúként" hivatkozik az idei kampányra, hiszen a tüstént Biden helyébe lépő Kamala Harris alelnöknek kicsivel több mint három hónap állt rendelkezésére, hogy megfordítsa a demokraták csúfos vereségével fenyegető novemberi voksolást. Most, hogy már csak két hónap van hátra a választásig, a számok mögé néztünk, hogy kiderítsük, Harris mely szavazói csoportokban tudott javítani a demokraták esélyein, és ez mire lehet elég.

Így áll a verseny A Demokrata Párt augusztus 19. és 22. között rendezte úgynevezett "nemzeti konvencióját", azaz jelöltállító gyűlését. Az eseményen elmondott beszédében a korábbi kaliforniai legfőbb ügyész és szenátor, a Joe Biden alelnökeként szolgáló Kamala Harris mérsékelt politikusként, illetve a változás jelöltjeként igyekezett beállítani magát – annak...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés