Izrael megtámadta Libanont
Globál

Izrael megtámadta Libanont

MTI
Izrael hajnalban megelőző támadást indított Libanonban, mire a libanoni Hezbollah rakétacsapást mért Izraelre.

Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap helyi idő szerint reggel 5 előtt megelőző támadást indított Dél-Libanonban, majd rövid időn belül a libanoni síita Hezbollah mozgalom háromszázhúsz lövedéket és drónt indított Izrael északi része felé, válaszul Fuad Sukar július 30-i célzott kivégzésére Bejrútban.

A szervezet közölte, hogy bosszújának ez csak az első hulláma.

Vasárnap reggelre összehívták Izraelben a biztonságpolitikai kabinetet. A hatóságok a következő két napra rendkívüli helyzetet hirdettek Izraelben Tel-Aviv környékétől északra, a hátországban - jelentette be a katonai szóvivő.

Korlátozták a gyülekezést, zárt helyeken legfeljebb háromszázan lehetnek együtt. Galileában és a Golán-fennsíkon az óvóhelyek közelében kell tartózkodni.

A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet jelentése szerint Tel-Aviv térségében stratégiai létesítményekre terveztek csapást mérni, köztük a Ben Gurion repülőtérre. Biztonsági forrás szerint a Hezbollah "több ezer lövedékkel tervezte támadását végrehajtani több száz katonai és stratégiai célpont ellen".

A hadsereg szerint a vadászgépek több ezer rakétaütegre mértek csapást Libanonban, és elfogták a Hezbollah Izrael felé irányuló lövedékeinek nagy részét.

Vannak támadási terveink is, amelyeket teljes mértékben bemutatunk a politikai szintnek. Amit a politikai szint jóváhagy, azt végrehajtjuk

- nyilatkozták a hadsereg illetékesei. A hadsereg becslése szerint a Hezbollah jelenleg felméri a helyzetet, és megvizsgálja a vasárnap reggeli támadás eredményeit.

Jiszráel Kac külügyminiszter számos ország külügyminiszteréhez címzett levelében Izrael támogatását kérte a Hezbollahhal, Iránnal és az általuk irányított milíciákkal szemben, egyben hangsúlyozta, az izraeli hadsereg csak azután mért csapást a libanoni Hezbollahra, miután azonosította az Izrael ellen tervezett nagyszabású rakéta- és dróntámadást.

Galilea északi részén, Manot faluban eltaláltak egy lakóházat és egy baromfifarmot, amely lángra kapott és megsemmisült, a tüzet eloltották. Emberéletben nem esett kár. A Haifától északra fekvő Akkó városában repeszek könnyebben megsebesítettek egy nőt.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Holdblog

Ezért nem omlott még össze a forint

Szabó Lászlóval, a HOLD Alapkezelő alapítójával és jelenleg felügyelőbizottsági elnökével készített podcastot a Klasszis. Az augusztus elejei mini tőzsdepánik apropóján Csabai Károly, a

Holdblog

Kinek fáj az olcsó autó?

Vannak, teszem azt, a nagy német autógyártók. Akiknél - ha Elon Musk nem rúgja rájuk az ajtót a Teslával - lehet, hogy a mai napig... The post Kinek fáj az olcsó autó? appeared first on HOLDBLO

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Óriási béremelések jönnek Magyarországon? Látótávolságban a 400 ezer forintos minimálbér!
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
Izrael Palesztina Ciszjordánia Palesztin hatóság