Orbán Viktor megszólalt a budapesti olimpiáról
Globál

Orbán Viktor megszólalt a budapesti olimpiáról

Portfolio
Orbán Viktor miniszterelnök hosszú interjúban elemezte a párizsi olimpián elért magyar eredményeket. A Nemzeti Sportnak egy lehetséges budapesti olimpiáról is nyilatkozott.

A miniszterelnök „derekas helytállásnak” nevezte a párizsi olimpián elért hat aranyérmet, bár elmondta, titokban nyolc első helyet remélt.

Ha a jelent nézzük, akkor elfogadható, és azt lehet mondani, hogy szépen helyt álltunk, tartjuk magunkat. Ha a jövő felől nézzük és a mostani olimpiát arra használjuk, hogy megértsük a következő olimpiákat, akkor az, amit most tudunk, kevés, csak a folyamatos hátrasorolódáshoz elegendő. Kanada, Dél-Korea, Új-Zéland, a közép-ázsiai küzdősportok országai elmennek mellettünk

– mondta a kormányfő.

Orbán Viktor szerint azt a célt kell kitűzni, hogy

Magyarország az olimpiai éremtáblázaton az első tíz között legyen, illetve az olimpiák történetét tekintve is az első tízben maradjon.

A miniszterelnök a 11. helyen végzett Új-Zélandot említette, mint amire érdemes Magyarországnak is figyelnie.

Orbán Viktor az egyes eredmények értékelése után azt mondta, elégedett a jelenlegi sportállamtitkár, Schmidt Ádám munkájával, ezért a következő olimpiai periódusnak vele vágnak neki.

Küszöbön áll újabb sportágfejlesztési megállapodások láncolata, amit az államtitkár úrnak kell tető alá hozni

– mondta a miniszterelnök. A sport finanszírozásában szerinte semmilyen pazarlás nem fogadható el, de minden forintnak rendelkezésre kell állnia, amire szükség van.

Orbán Viktor a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt. Hangsúlyozta, hogy amennyiben a budapesti városvezetés nem támogatja az olimpia megrendezését, akkor nem lesz olimpia.

Ha az olimpiai bizottság úgy dönt, hogy akarunk olimpiát, és Budapest mellé áll, akkor nincs kétség, a kormány ezer százalékkal támogatja. De mi nem tudjuk a hiányzó akaratot, elszántságot és szándékot pótolni. Ez egy budapesti ügy és egy budapesti döntés

– nyilatkozta.

Orbán Viktor szerint a 2036-os olimpiát a magyar főváros el tudná hozni.

Nincs a világon még egy olyan ország, amelynek annyi, az olimpiára alkalmas és kipróbált létesítménye lenne modern verzióban, mint Magyarországnak. Atlétikai stadion, a Puskás Aréna, itt ülünk most a Duna Arénában. Mindenünk megvan. Néhány mobilcsarnokot kell fölhúzni meg elbontani, és jó napot

– mondta.

Hozzátette, nem hiszi, hogy lenne még egy olyan jó lehetőség Budapest fejlesztésére, mint egy olimpia.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Holdblog

Kinek fáj az olcsó autó?

Vannak, teszem azt, a nagy német autógyártók. Akiknél - ha Elon Musk nem rúgja rájuk az ajtót a Teslával - lehet, hogy a mai napig... The post Kinek fáj az olcsó autó? appeared first on HOLDBLO

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrán tüzérek